Demi Lovato énekesnő volt kapcsolatairól és az exeihez való jelenlegi viszonyáról vallott.

Meg kellett tanulnia elengedni az embereket

A 27 éves Demi Lovato énekesnő Jameela Jamil műsorában számolt be arról, hogy egyik volt párjával sem tartja a kapcsolatot, írja a People.

Demi Lovato
Demi Lovato / Fotó: Demi Lovato Hivatalos Instagram-Oldala

“Korábban az volt a szokásom, hogy akivel negatív tapasztalatom volt, azzal mindig igyekeztem rendbe tenni a dolgokat. Ma már egyik exemmel sem vagyok igazi barátságban, mivel rá kellett döbbennem, hogy ez nem egészséges dolog” – magyarázta Lavato.

Demi Lovato korábban félt attól, hogy teljesen elengedjen bizonyos embereket az életéből, de mára ezt megtanulta kezelni. Meg kellett tanulnia azt is, hogy megszakítsa a kapcsolatot a mérgező típusú emberekkel.

A túladagolása óta jobban figyel magára

Az énekesnő 2018-ban adagolta túl magát, azóta igyekszik jobban odafigyelni magára és felállítani határait saját életében.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az elmúlt évben sokkal több javulást éreztem magamon, mint az elmúlt hat évben, amikor világszerte a felépülésemről beszéltem[/perfectpullquote]

– nyilatkozta az énekesnő. Az énekesnő még Wilmer Valderramával, korábbi barátjával sem tartja a kapcsolatot, aki jelenleg Amanda Pachecóval jár jegyben. A pár hat évig járt a 2016-os szakításuk előtt. „Nagyon örülök neki, és a legjobbakat kívánom számára, de már nem vagyunk egymás életének részei, hosszú ideje nem beszéltem vele” – vallotta az Lovato.

A drogtúladagolásban elhunyt Juice WRLD anyja a mentális beteg fiataloknak segít

Carmela Wallace, a néhai rapper Juice WRLD édesanyja szerdán bejelentette, hogy létrehozta a Live Free 999 alapítványt. A jótékonysági szervezet azoknak a fiataloknak nyújt segítséget, akik mentális betegséggel küzdenek, írja a . A Live Free 999 Juice WRLD – valódi nevén Jarad Higgins – tiszteletére jött létre, és elsősorban a függőségekkel, a szorongással és a depresszióval kapcsolatos megfelelő kommunikáció kialakítására koncentrál a hátrányos helyzetű közösségekben.

Lovato jelenleg a színész-énekes Max Ehrich oldalán talált a szerelemre.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.