Az emberek gyakran tudat alatt is beépítik hitrendszerükbe, értékrendjükbe a kitalált, disztópikus történetekben látott tanulságokat.
A disztópikus történetek népszerűsége töretlen
Az emberek szeretnek sztorikat mesélni, a disztópikus történetek pedig különösen népszerűek. Az adatok alapján 2012-ben volt a legmagasabb az érdeklődés az ebben a kategóriában írt könyvek iránt az utóbbi ötven évben. A robbanásszerű kereslet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után indult meg. Olyan sikerkönyvek születtek, mint Suzanne Collins Az éhezők viadala című trilógiája, amely az Észak-Amerika romjain létrejött totalitárius társadalmat mutatja be.
Amellett, hogy miért olyan népszerű a disztópikus műfaj, a másik fontos kérdés, hogy ez hogyan befolyásolhatja az egyén valós politikai nézetét. Ennek megválaszolására számos kísérletet végeztek el a Maryland-i Egyetem kutatói, írja a Big Think.
Egyre több kutatás világít rá arra, hogy az agy nem tesz éles különbséget a kitalált és a valós történetek között, így az ezekből kirajzolódó értékítéletek beépülhetnek az egyén világképébe.
Disztópikus történetek alatt azon totalitárius-disztópiákat bemutató zsánert értjük, amelyben egy sötét és nyomasztó alternatív világ jelenik meg: a hatalom teljes kontrollt gyakorol a polgárai felett, és ahol az alapvető értékeket elnyomják.
Kapcsolódó cikk
A totalitárius-disztópia műfajában számos sikeres alkotás készült, amely alátámasztja a műfaj iránti hihetetlen érdeklődést. Az egyik legismertebb példa George Orwell 1984 című regénye, amely az egyén hatalom általi megfigyelésének tárgyát elemzi. A Neal Shusterman vizionálta Unwind-sorozatban a szervtenyésztés jelenik meg, Scott Westerfeld Uglies-sorozata pedig a kötelező plasztikai sebészeti beavatkozásokról szól.
Margaret Atwood az Egy szolgálólány meséjében pedig a nemek közötti egyenlőtlenség disztópikus rémét festi meg. A kormányzat által szabályozott házasságkötések (Matched-könyvtrilógia), környezeti katasztrófák (Az útvesztő-sorozat) is témái voltak már a műfajnak. A végtelenségig lehetne sorolni a példákat, amelyekben az elnyomó hatalommal szembeszálló karakter története jelenik meg.
A média befolyásoló hatása egyértelműen kimutatható
A disztópikus történetek politikai véleményformáló hatását amerikai felnőtteken tesztelték, akiket három csoportra osztottak. Az első csoport Az éhezők viadala kivonatát olvasták el, majd jeleneteket néztek meg a 2012-es filmadaptációból. A második csoportnál ugyanezt ismételték meg, csak Veronica Roth A beavatott című sci-fijével, amelyben a társadalmat az emberek egyéni képességei alapján tagolják. A harmadik csoport tagjai pedig semmilyen médiaterméket nem néztek meg mielőtt a társadalmi és politikai nézeteikre vonatkozó kérdéseket megválaszolták volna.
A csoportok közötti különbség feltűnő volt. A „médiabefolyás” alatt állók nyolc százalékponttal nagyobb mértékben voltak hajalmosak azt mondani, hogy az erőszak igazolható, tehát a fegyveres lázadás lehet igazságos. Ennek magyarázata az lehet, hogy az erőszakos jelenetek érzelmi befolyást váltottak ki, hasonlóan az erőszakos videójátékok agresszivitást fokozó hatásához.
Az erőszak önmagában még nem elég
A feltételezés igazolására egy újabb kutatást végeztek a Maryland-i Egyetem Kormányzati és Politikai tanszékének kutatói. Az első csoport tagjaival szintén Az éhezők viadalát nézették meg, míg volt egy kontrollcsoport, akiket nem tettek ki médiahatásnak. A harmadik csoport szintén erőszakos jelenetet nézett, de a disztópikus politikai felhangtól mentes, Halálos iramban-franchise részleteit.
Kapcsolódó cikk
Elárverezték a Halálos iramban sztárjának, Paul Walkernek a dögös járgányait
Az eredmények azt mutatták, hogy az erőszakos jelenetek csak a disztópikus történet esetén produkáltak politikai véleményformáló hatást, míg a szimplán csak erőszakos akciófilm-jeleneteknek nem volt ilyen befolyása a nézőkre.
A következő vizsgálat arra irányult, hogy maga a történetvezetés – ahogyan a bátor főhős szembeszáll az igazságtalan kormányzattal – mennyire befolyásolja a nézőt. Az összehasonlítás ebben az esetben szintén Az éhezők viadala segítségével zajlott, míg a másik csoport egy valós, thaiföldi kormányellenes tüntetés felvételeit nézte meg.
Az eredmény megdöbbentő volt. A dramatizált fikciónak nagyobb befolyásoló ereje van, mint magának a valóságnak.
Tehát a „politikai leckét” egy fikciós film hatékonyabban közvetíti, mint a realitások bemutatása.
Ez azt jelentené, hogy a disztópikus filmek fenyegethetik demokrácia intézményét? Nem feltétlenül, hiszen, pont a kevésbé demokratikus országokban cenzúrázzák ezeket az alkotásokat. Orwell Állatfarmja a mai napig tiltólistán van Észak-Koreában, míg Amerikában jelenleg is keresett.
Kapcsolódó cikk
Quentin Tarantino nem hódol be Kínának, cenzúra ide vagy oda
A disztópikus narratívának tehát pozitív hatása is lehet, hiszen megtanítja a polgároknak, hogy milyen esetben kell fellépniük a politikai hatalom ellen, ha az a fikciókban bemutatott totalitárius módon igyekszik kontrollálni állampolgárait.