A divat és a láthatósági mellény két külön fogalom. Ezt a ruhafélét nem a szépsége, hanem a hasznossága miatt vásároljuk meg. Mégis van megoldás arra, hogy trendi legyen, aki ilyet visel, hiszen többféle kivitelben is kapható ma már láthatósági ruha.

A láthatósági mellény kötelező?

A láthatósági mellény célja, hogy láthatóvá tegyen minket például szürkületben, esőben, ködben, amikor rosszak a fényviszonyok. A KRESZ ugyan nem írja elő kötelező jelleggel, hogy minden autóban lennie kell láthatósági mellénynek, de ez az a ruhadarab, ami nélkül nem érdemes útnak indulni.

De nemcsak a sofőröknek lehet szükségük rá, hanem bárkinek: a szürkület után az úton gyaloglóknak, futóknak, kerékpározóknak is.

Vannak olyan munkakörök, ahol előírás a láthatósági ruha használata: a veszélyes munkát végzőknek, az utak mentén dolgozóknak mindenképp.

És ha már viselni kell, miért ne lehetne jó kedvvel felvenni? A polokozpont.hu láthatósági ruhák kínálatában olyan munkaruhák is találhatók, melyek emblémázással, logóztatással egyedivé tehetők. Ez a módszer a csapatösszetartást is erősíti, így hatékonyabb lehet a munkavégzés.

Mit hordhatunk a láthatósági mellény helyett?

A hagyományos, mindenki által ismert, bő láthatósági mellény helyett viselhetünk divatosabb darabokat is. A webáruházban is többféle ruha kapható, mely a láthatóságot szolgálja. Vannak pólók, dzsekik, kabátok, sapkák és nadrágok is.

Célszerű beszerezni egyet-egyet azoknak, akik gyakran vannak úton. Egy fényvisszaverő csíkokkal ellátott narancssárga nadrág például akkor is jól jön, ha túrázni indul a család, és közben rájuk sötétedik. Egy motoros választhat menő láthatósági dzsekit vagy sálat is.

Melegben a mellény nem mindig praktikus, van viszont rövid ujjú póló, sőt bermudanadrág is, amellyel ugyanúgy biztonságban érezhetjük magunkat. Ha mégis hűvösebbre fordul az idő, elő lehet venni egy láthatósági pulóvert is.

Esős időben a vízhatlan ruha fog kelleni: sok láthatósági kabát készül éppen ezért úgy, hogy megfeleljen ennek a kívánalomnak. Kapucnis dzsekik rövid és hosszabb változatban is elérhetők, de melegebb kabátok is beszerezhetők. Ezek egytől egyig a mai divatnak is megfelelnek azonkívül, hogy eleget tesznek a biztonsági előírásoknak is.

Narancssárga vagy neonsárga?

Fontos szempont lehet még a láthatósági ruha kiválasztásánál a szín is.

Mikor esik a hó, akkor érdemesebb a narancssárga színű ruhát felvenni, mert feltűnőbb a fehérségben. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol sok a por, és a porfelhő miatt nehezen látszódik az egyén. Erdőn-mezőn sétálva is szerencsésebb a neonnarancs ruha.

Amire még figyelhetünk a választásnál: sok láthatósági ruhadarab egyéb praktikus célokat is szolgál, így rendelkeznek hasznos kiegészítőkkel. Ilyen lehet a cipzáros vagy hajtókás zseb, a rejtett kapucni, az állítható mandzsetta.

És vannak kimondottan nőknek készült darabok is, ezek tényleg figyelembe veszik a divatot!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

httpssocialwings.hu - 2023 május - Cikk4

Így állítsd be a Facebookon az üzleti oldalad!

A Facebook az egyik legnagyobb közösségi média platform, amelynek segítségével a vállalkozások és az ügyfelek egymással kommunikálhatnak, és az üzleti tevékenységek promóciója is lehetséges rajta igencsak nagy hatékonysággal.

https-csingiling.hu - 2023 május - Cikk1

A megfelelő babaágy kiválasztása

Akár a hálószobátokban, akár egy külön helyiségben alszik majd a hamarosan megszületendő csecsemőtök, a megfelelő kiságy elengedhetetlen a jó (és biztonságos) alvási szokások kialakításához.

https-__www.curver.hu_ - 2023 május - Cikk6

Rendszerezz nagyszerű műanyag dobozokkal!

Téged is zavar az otthonodban a rendetlenség és a számtalan, nem helyén lévő dolog, és úgy érzed, eleged van a rend érdekében folytatott szüntelen harcból? Nem vagy vele egyedül!

https-__www.buywatch.hu_ - 2023 április - Cikk1

Hogyan válassz alkalmi órát?

Egy alkalmi karóra kiválasztását semmiképpen sem szabad elsietni, mivel ez a darab sok mindent elárulhat a külvilágnak a stílusodról.

https-__ujhazbodrogi.hu_ - 2023 április - Cikk3

Az öntözés kulcsfontosságú kérdés a kertben

Az éltető víz nélkül hiába ültetünk csodás növényeket és vetünk fűmagot a kertben, nem fogjuk tudni megőrizni a szépségüket, a nyári forróság és száraz időszakok alatt pedig szinte felperzselődik a növényzet.