Érdekes pillanatban kapta el Donald Trump a koronavírust: egy hónappal az elnökválasztás előtt, alig két nappal az első elnökjelölti vita után. Az idei mérleg több millió fertőzött, 200 ezer halott, miközben az egész országra kiterjedt a Black Lives Matter mozgalom.

Már nem „kínai” vagy „vuhani vírusról”, hanem Covid-19-ről ír Trump

Október 2-án, pénteken reggel arra a hírre ébredt Európa, hogy Donald Trump amerikai elnök és felesége, a first lady, Melania Trump koronavírus-fertőzött. Úgy tudni, az amerikai elnök jól van, de 74 évesen a veszélyeztetett kategóriába tartozik, írja a Variety. Eddig már több millió amerikai állampolgár megfertőződését és több mint 200 ezer halálát okozta a Covid-19 az Egyesült Államokban.

Donald Trump Melania Covid 19 Pozitiv
Donald Trump És Felesége, Melania Trump / Fotó: Andrew Harnik / Ap

A világ vezető politikusai közül március végén Nagy-Britannia miniszterelnöke, Boris Johnson is elkapta a betegséget, intenzív osztályon is ápolták. Johnson mielőbbi jobbulást kívánt Trumpéknak. Júliusban a vírusszkeptikus brazil elnök, Jair Bolsonaro fertőződött meg.

Trump tesztelés nélkül engedélyeztetné a koronavírus-ellenszert

Donald Trump gyorsítani kívánja az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari cég által kidolgozott koronavírus elleni oltást, hogy azok már októberre készenlétben álljanak. A hatóanyag engedélyezése és sikeressége ugyanis nagyban növelné Trump esélyeit a novemberi elnökválasztásokon. Az AstraZeneca azonban elzárkózott a kérés elől, miszerint az oltóanyagot a háromfázisú tesztelés elvégzése nélkül engedélyezzék.

Az elnökválasztási kampányban riválisa, Joe Biden is reagált, akivel két nappal a bejelentés előtt, kedden tartották a személyeskedésben bővelkedő elnökjelölti vitájukat Clevelandben.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Jillel (Biden felesége – a szerk.) mielőbbi gyógyulást kívánunk Trump elnöknek és Melania First Lady-nek. Imádkozunk az elnök és családja egészségéért és biztonságáért[/perfectpullquote]

– üzent felesége nevében is a demokrata politikus, akihez csatlakozott Kamala Harris alelnökjelölt is.

Tonight, @FLOTUS and I tested positive for COVID-19. We will begin our quarantine and recovery process immediately. We will get through this TOGETHER!

No Description

Mike Pence alelnök a Twitteren biztosította arról „kedves barátait”, hogy „szeretettel gondol rájuk és imádkozik értük”. Pence tesztje negatív lett.

Az indiai miniszterelnök, Narendra Modi is Twitteren küldte jókívánságait, míg Vlagyimir Putyin inkább táviratot küldött.

The Eight Hundred: A legújabb kínai kasszasiker a kommunista rezsim propagandafilmje?

Miközben a világ mozijai még nagyban a koronavírus-járvány első hulláma okozta csapásokból próbálnak kilábalni, Kínában már március végétől elkezdték kinyitni a mozikat, augusztus elejétől pedig újra gőzerővel üzemel mintegy 70 ezer filmszínház. A 2018-as első nagy kínai kasszasiker, a Menekülés a Földről után most megérkezett a második nagy dobás, a 10 év előkészület után vetített The Eight Hundred, amivel a kínai filmipar ismét párbajra szólítja Hollywoodot.

„Biztos vagyok benne, hogy életereje, jókedve és optimizmusa segítségével megbírkózik ezzel a veszélyes vírussal” – írta az orosz elnök.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus is gyors és teljes felépülést kívánt. Nemrég történt, hogy az USA jelezte, ki akar lépni a szervezetből, és a globális vakcinafejlesztésben sem kíván részt venni.

A Kínai Kommunista Párt által támogatott China Daily kiemelte, hogy az amerikai elnök pozitív tesztje is azt bizonyítja, hogy a vírus még terjed, bár Trump próbálta azt beállítani, hogy már nem veszélyes. Cikkükben hozzátették, hogy a járvány kezdete óta az amerikai kormány lebecsülte a járványt és még a saját előírásaikat, mint például a maszkviselés, sem tartotta be.

A celebek kevésbé pc-k Trumppal

Köztudott, hogy Hollywoodban nem rajonganak az elnökért, ennek megfelelően nagyon vegyes képet mutattak a reakciók.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Én is elkaptam a Covid-19-et és még mindig szenvedek a hosszú távú következményektől. Így csak annyit mondhatok, hogy az ellenségemnek sem kívánnám ezt a vírust. Mindenki hordon maszkot[/perfectpullquote]

–  írta Alyssa Milano, a #MeToo-botrány egyik kirobbantója, aki régóta bírálója az elnöknek.

Rose McGowan nyílt levélben bírálta Donald Trumpot

A színésznőből aktivistává avanzsált, Harvey Weinsteint börtönbe juttató Rose McGowan kritikus hangvételű nyílt levélben bírálta elnökét, Donald Trump ot. Mérgező személyiségnek, súlyos betegségnek és rákfenének titulálta, írja a . Az Elátkozott generáció sztárja a Facebookon osztotta meg Trump bírálatát. A levelet egyenesen Trump nak és a saját kiszolgáló médiáinak címezte.

Simu Liu, a Marvel-féle Shang-Chi sztárja is a maszkviselésre figyelmeztetett.

Kedden az elnökjelölti vita során is előkerült a maszkviselés problémája. Trump elmondta, hogy szerinte jók a maszkok, van is éppen egy nála, és bizonyítékképpen elő is húzott egyet a zakója belső zsebéből. Hozzátette, hogy akkor veszi fel, ha úgy gondolja, hogy szükséges, nem úgy, mint Joe Biden, akit mindig csak maszkban látni.

It’s no secret I love trains. I’ve taken more than 7,000 round trips on Amtrak over the course of my career. When there was a chance to take a train trip to meet voters, it was full steam ahead.

No Description

A vitát a helyszínen megtekintő családtagjain Melanián kívül a szervezők figyelmeztetése ellenére senki sem vette fel a maszkot.

Adam Rippon műkorcsolya-bajnok, aki nemrég vesztette el koronavírusban nagymamáját és Az elnök emberei sztárja, és Bradley Whitford is Trump felelőtlen és járványszkeptikus hozzáállását kritizálták.

No Title

If anything positive can come him testing positive, it would be his followers reevaluating their opinions. If they will now accept a lockdown, social distancing & mandatory mask-wearing, we could crush the virus like we should have from the start. #ButIAlsoBelieveInTheToothFairy https://t.co/uh0Y5FF4A7

Többen viszont szkeptikusok, vajon tényleg igaz-e a hír. Sokan úgy gondolják, Trump igazából nem is kapta el a vírust, hiszen annyi mindent mondott már, ami végül nem bizonyult igaznak.

Trump orvosa: Az elnöknek egy napja nincs láza

A koronavírussal kezelt Donald Trump orvosai sajtótájékoztatójukon azt mondták, az amerikai elnök jól van, nincsenek légzési nehézségei, és egy napja nincs láza. Legalábbis ezt mondta Sean Conley, az amerikai elnök orvosa. Megismételték, hogy csak elővigyázatosságból vitték be a Walter Reed katonai kórházba pénteken. Azonban a sajtótájékoztató több kérdést is felvetett, Trump orvosa az eddig ismertnél korábbra tette a diagnózist, és nem jelentette ki teljesen egyértelműen, hogy az elnök soha nem kapott oxigént. Egy forrás később arról beszélt, hogy az elnök egészségügyi mutatói aggasztóak voltak az elmúlt 24 órában, és kritikus két nap következik. Más források szerint pedig pénteken még a Fehér Házban kapott oxigént.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.