Politikai kényszerpálya a választások és az afganisztáni tapasztalatok árnyékában

A fegyvertörténeti előzmények egyértelműen Donald Trump nevéhez fűződnek, aki első ciklusa idején, 2017-ben engedélyezte a bomba ledobását Afganisztánban az Iszlám Állam barlangrendszerére. Akkor harminchat fegyveres vesztette életét és három alagutat semmisítettek meg, a bevetés szükségessége viszont már akkoriban is heves szakmai vitákat váltott ki.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az iráni konfliktus elhúzódása komoly hadászati és politikai kihívások elé állította Washingtont. A katonai döntéshozatalt ráadásul közvetlenül befolyásolja a belpolitikai naptár is, mivel a novemberi amerikai félidős választások közeledtével egyre sürgetőbbé válik a konfliktus lezárása. Miközben a térségben állomásozó CENTCOM csapatai hamarosan megkezdik a rotációt, források szerint felmerült, hogy már nem érkezik friss utánpótlás a térségben lévő egységekhez.

A Fehér Ház hetek óta keresi azt a megoldást, amellyel legalább szimbolikus győzelmet hirdethetne anélkül, hogy szárazföldi csapatok bevetésére kényszerülne. Donald Trumpra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy véget vessen az iráni háborúnak, hiszen a félidős választásokon óriásit bukhat, miközben továbbra sem látszik a konfliktus lezárása – ismertette az Index.