A fehér embereknek komolyan el kéne gondolkodni azon, hogy miért nem foglalkoztak életük során a rasszizmus kérdésével, mondja a szakértő.
Képmutató a többségi társadalom?
A rasszizmus problémája évszázadok óta velünk él, hiszen az ember ösztönösen tart attól, ami és aki valamiért más mint ő. Dr. Robin DiAngelo, a Washington Egyetem tanszékvezetője, a fehér rassz identitásának és a rasszok közötti kapcsolatok tudományának szakértője szerint azonban tudatos magatartással, odafigyeléssel „forradalmi” változást is előidézhetünk.
A professzorasszony White Fragility: Why It’s So Hard For White People To Talk About Racism (Fehér érzékenység: Miért olyan nehéz a fehér emberek számára a rasszizmusról beszélni?) című könyve tavaly júniusban jelent meg, és rögtön felkerült a New York Times Bestseller listára – érdemes lehet tehát megfontolni a tanácsát.
Kapcsolódó cikk
DiAngelo a Big Think oldalán beszélt egy rövid videóban szakterülete és könyve kapcsán arról, hogy véleménye szerint mi a legfontosabb kérdés, amelyet a fehér embereknek fel kéne tenniük maguknak a rasszizmussal kapcsolatosan. Elmondása alapján előadásai során gyakran találkozott azzal a kérdéssel a fehérek részéről, hogy rendben, de mit is tehetnék akkor ellene? Sokáig nem hagyta nyugodni ez a kérdés. Úgy véli ugyanis, hogy elég képmutató, mert a fehér emberek igazából nem is kíváncsiak rá, amíg le lehet tudni a dolgot a kedvességgel.
DiAngelo azt állítja, hogy ezzel a kérdéssel pont a nehéz személyes munkát akarják megúszni, és rögtön készen kapni a megoldást.
Ami szerinte nagyképűség olyanoktól, akik korábban még nem is gondolkodtak el a kérdésen, és arra várnak, hogy egy óra múlva meglegyen a válasz és minden helyrejöjjön.
DiAngelo egy izgalmas kérdést tesz fel: hogy lehetséges az, hogy egy iskolázott felnőtt ember ne tudja, mit is tehetne a rasszizmus ellen? Miért lehet ez kérdés egyáltalán, miközben a színesbőrű emberek régóta mondogatják a választ? A szakértő véleménye szerint ez a kulcskérdés.
Forradalmi változást indukálhatunk
Azt javasolja, hogy ha feltettük ezt a kérdést, akkor vegyünk elő egy papírt és kezdjük el összeszedni, hogy mi az oka, hogy nem tudjuk, mit is tehetünk a rasszizmus ellen.
Kapcsolódó cikk
„Az első válasz általában az szokott lenni, hogy nem tanították. A második, hogy nem szoktam rasszokról beszélni. A következő tipikus válasz az, hogy személyesen nem ismerek más rasszhoz tartozó embereket, vagy csak keveset. Négy: ha ismerek is, akkor sem nagyon jön szóba. Az ötödik pedig, hogy nem foglalkoztam a témával” – sorolja az ismert okokat a szakértő.
DiAngelo egy analógiával szokta megvilágítani a helyzetet: ha valaki elmegy orvoshoz és megkapja a diagnózist, miszerint akusztikus neurinómája van. Majd az orvost elhívják egy sürgős esethez és vége szakad a rendelésnek úgy, hogy a páciens nem kap magyarázatot. Ilyenkor mit teszünk? Minden lehetséges helyen utánanézünk: dr. Guglihoz fordulunk, támogató Facebook-csoportot keresünk, elmegyünk másik orvoshoz másodvéleményért. A professzorasszony szerint így járunk el akkor, ha valami számunkra fontos ügy.
DiAngelo hangsúlyozta: amikor egy vegyes összetételű csoportnak adott elő, megkérdezte a színesbőrű embereket arról: milyen érzés lenne, ha a velük szemben elkövetett elkerülhetetlen és tudat alatti rasszista megnyilvánulásokat szóvá tennék, és a másik fél mindezt kedvezően, a pozitív változás ígéretével fogadná? Ekkor az egyik színesbőrű ember annyit válaszolt: „Forradalmi.”
Kapcsolódó cikk
Színes bőrűek és melegek: 10 brit srác visszavág a sztereotípiáknak
A szakértő szerint ezt az üzenetet kell megértenie a többségi társadalomhoz tartozóknak, bármilyen erős szó is: forradalmi változást idézhetnek elő azzal, ha elgondolkodnak és kísérletet tesznek arra, hogy változtassanak magatartásukon. Ez egyszerre nehéz és könnyű – mindenesetre az biztos, hogy változtatni kell az aktuális paradigmán, és akkor nem csupán a személyes kapcsolataink változnak, hanem az intézményi szinteken is bekövetkezik a szemléletváltás.