A Nemzetközi Fesztivál mottója idén, talán nem véletlenül, a „Welcome, World!” („Helló, Világ!”). A Fringe jelszava: „Defying Everyday Since 1947”.

Hirdetés

Ha úgy általában megduplázódik a város lakossága, hétvégenként ez még nagyobb méreteket ölt. Komolyan elgondolkodtam azon, hol is lakik az a rengeteg ember, aki zsúfolásig megtölti ilyenkor a város utcáit. És az is kérdés számomra, hogyan választják ki, mit néznek meg. (Hivatalos adat: a valamivel több mint három hét alatt 3. 269 különböző produkciónak 50. 266 előadása!)

A Nemzetközi Fesztivál (Edinburgh International Festival) programja már május elején az utcára kerül. Ebben a „nagyágyúk” szerepelnek, azok az előadások, amelyeket meghívnak; idén többek között az Amerikai Repertoár Színház az Üvegfigurákkal, a Cheek by Jowl a Szeget szeggel előadásával, a Schaubühne a III. Richárddal érkezik. Most csak a színházat említem. A kiadvány mindössze százhúsz oldal. A Fringe kiadvány ennél jóval vaskosabb, csaknem négyszázötven oldal (!), és míg az előbbiben jut legalább egy oldal egy eseménynek, addig az utóbbiban legalább húsz előadás, koncert, gyermekelőadás osztozik egy oldalon. Ezt általában június közepén mutatják be – egy show keretében – a nagyérdeműnek.

Négy giga-helyszín van: Assembly, Gilded Balloon, Pleasance és Underbelly. Ők minden évben külön is kiadnak egy közös programot. Érhető módon. Naponta egy-egy „szervező-csoport” több helyszínén csaknem kétszáz előadás (!) van; ismétlem: naponta. A Pleasance-szel példálózom, mindet túl sok lenne felsorolni: Pleasance Dome – tíz-tizenkettő előadóterem, alig nagyobbak, mint egy szoba; Pleasance Courtyard – óriási előadóterek, három-négy (itt adják elő az Eurobeatet a The Grand nevű, hétszázötven férőhelyes térben), plusz kisebb helyek is; Pleasance Kid; Pleasance Pop-Up: The Club és Pleasance Pop-Up: The Pub.

És akkor vannak a közepes méretű helyszínek: C, Summerhall, stb.; valamint az egészen pici helyek – na jó, úgy kell ezt elképzelni, hogy egész évben üresen áll az a bizonyos épület, fesztivál alatt megnyitják, és a három szinten öt-hat – tényleg szoba-nagyságú – teremben ingyenes előadások vannak.

Ezek maximum háromszereplősek, minimális technikával – ezt is úgy kell érteni, hogy fénypult mindegyik teremben van, ami három-öt lámpát vezérel, húsz-harminc néző fér be, akik, ha tetszett a produkció, adakozhatnak. Majdnem megfeledkeztem a kocsmákról (sic!): megszámlálhatatlan azon vendéglátó-ipari helységek száma, amelyek teret adnak különböző ingyenes eseménynek.

Nem szándékom politizálni ezekben a beszámolókban, néhány dolog azonban megkerülhetetlen az értelmezés szempontjából. És természetesen, más valakinek más élményei lehetnek; ezek kizárólag az enyémek. Messziről kell indítanom: még tavaly szeptemberben mentem hajnalok-hajnalán dolgozni, eléggé szedtem a lábam. Egy idősebb ember, aki kicsit hajléktalannak nézett ki, azt kérdezte, hogyan szavaztam a D népszavazáson. Mivel nem álltam meg, ő pedig nem tudott olyan gyorsan menni, mint én, futni kezdett mellettem. Kérdem, mi az a D népszavazás. Mondja, hát a függetlenségi. Mondom, hogy nem vagyok skót, nem szavaztam. Na jó, de ha szavazhattam volna, akkor mire ikszeltem volna. Mondom, hogy természetesen az elszakadásra. Erre megnyugodott, megállt, és nemhogy pénzt, még cigit is elfelejtett lejmolni tőlem. (Később derült ki számomra, hogy nem D referendum, hanem Indy Referendum, azaz Independence becézve.)

Ez azért fontos, mert a Brexit kapcsán a skótok nagyon büszkék arra, hogy ők hetven százalék fölött a bennmaradásra adták voksukat; nagyon befogadónak vallják magukat. A migráns-válság kapcsán több üzlet kirakatában megjelent, hogy „refugees welcome”.

Több skót parlamenti párt vezetője a saját neméből választott párt, ezt fel is vállalják, a hivatalos fotókon is általában együtt szerepelnek. „Messziről” valóban úgy tűnhet, hogy „mintatársadalom” a skót fővárosé, de azért ennyire nem egyértelmű a helyzet. Az én munkatársaim például teljesen fel voltak háborodva, amikor leszállt egy repülőgép kétszáz menekülttel, akiket azonnal elláttak mindennel: lakással, pénzzel, ruhával; mondván, hogy ők egész életükben dolgoztak, és hitelt is alig tudnak felvenni, hogy saját lakást vagy házat vegyenek. A Brexit népszavazás után azonban ott volt a mosoly a szájuk szegletében, majdnem biztos vagyok benne, hogy a kilépésre szavaztak, annyira izgatottak voltak. Mindezt csak azért írom le, mert a Nemzetközi Fesztivál mottója idén, talán nem véletlenül, a „Welcome, World!” („Helló, Világ!”). A Fringe jelszava, „Defying Everyday Since 1947” több jelentést is takarhat, mindenki döntse el, melyik a szimpatikus: „Mindennapi szembenállás / visszautasítás / ellenszegülés / dacolás / kihívás 1947 óta”. Szerintem, ez utóbbi; művészeti szempontból csak ennek van értelme; bár e mögött is szándékosságot vélek felfedezni.

Edinburgh
Helló, világ / Fotó: Pálffy L. Péter

No, eme röpke kis kitérő után térjünk is vissza a művészethez. A fesztiválokon belül is vannak mini-fesztiválok. Ilyen például a Taiwan Season vagy a Big In Belgium; ez utóbbi most már negyedik éve hoz el belga előadásokat a Fringe-re. Ezek közül kettőt láttam: a One Hundred Homes (szívem szerint Száz ház-nak fordítanám, de valójában Száz otthon a pontos), valamint az Us / Them (Mi / Ők) címűeket.

Az első egy remek ötleten alapul: az alkotó/előadó meglátogatott több, mint száz embert az otthonában, és arról beszélgettek – húsz perc és négy óra közötti időtartamban – hogy kinek mit jelent az „otthon” szó. Egy épített, szoba-nagyságú házikóba vezet be minket Yinka Kuitenbrouwer, keksszel kínál, felhúzza a főzőórát és mesélni kezd. Közben elkezd esni az eső, dobol a háztetőn, ezt szépen le is reagálja.

A nevek felsorolása után egy dobozból veszi elő a képeket és feljegyzéseit. A képet ruhaszárító csipesszel tűzi széles hajpántjára. Kicsit zavar, hogy inkább olvas, semmint fejből mesél, de megértem: ennyi embernek a szavait pontosan észben tartani majdnem lehetetlen. Nagyon bravúros az az asszociációs lánc, ahogy elindul egy személytől, akinek valami hasonló tárgya van, vagy ugyanazt főzte, esetleg ugyanaz van a fürdőszobájának falára írva (és további vagyok), mint a következőnek, akit említ; és ez így megy – nem számoltam – a száz ember felsorolásával, míg végül visszaér az elsőhöz. Jólesett az előadás, mégsem tudok három csillagnál többet adni neki, mert többször belezavarodott a szövegbe; mármint abba, amit nem olvasott, és ami, szerintem ilyen szinten már megengedhetetlen egy profi színésznő számára.

Egészen más a helyzet a Mi / Ők című produkcióval. Most elárulom, öt csillag. És nem azért, mert vasárnap reggel tízkor kezdődött az előadás. A beszláni túszdrámát dolgozza fel; zseniálisan. Jómagam nem sokat tudtam az eseményekről, az előadásnak pedig nem célja ebben segíteni… Ami megfogott, az a hihetetlen energia, amivel a két színész a székeinkbe tapasztott. Tapasztalatból tudom, hogy gyermeket játszani hihetetlenül nehéz. Ők zseniálisan megoldották. Krétával felrajzolják az iskola alaprajzát (ugróiskola); később hihetetlen mennyiségű spárgával hálózzák be a teret; a lufik a végén bombákká válnak.

Egymás szavába vágva, majd egyszerre beszélnek, mintegy rivalizálva, hogy ki tudja ügyesebben, pontosabban elmondani az eseményeket. Három megoldást is felkínálnak, aztán mindegyikről elárulják, hogy nem így történt. Ami óhatatlanul arra késztet, hogy otthon rákeresel a túszdrámára, és megpróbálod összevetni a produkcióval.

Közben az egész előadást átszövi egy keserédes, gyermeki, ártatlan humor. És a feloldás is nagyszerű: kár, hogy a hölgy bal profilját vette a kamera, és ez járta be a világsajtót, miközben a jobb profilja sokkal szebb. A fiú pedig igazat ad neki. Sötét, taps. Komolyan mondom, bárcsak minden vasárnapom ilyen élménnyel kezdődne.

BIG IN BELGIUM

ONE HUNDRED HOMES

Yinka Kuitenbrouwer

Summerhall: The Street

2016. augusztus 3-28. között, 14.05-től (péntektől vasárnapig 16.05-től is, 50 perc)

US / THEM

Bronks

Summerhall: Main Hall

2016. augusztus 3-28. között, 10.00-tól (60 perc)

Hirdetés