Ha dolgozó ember vagy, akkor válogass a produkciókból, és azt nézd meg, amit szeretnél, tizenöt előadásra biztosan van keret; ha nem, akkor irány a Free Fringe Festival!

A britek megengedhetik maguknak, hogy színházba járjanak, és meg is teszik. Nézzünk egy kis matematikát: a minimál órabér 7,2 font, 40-42 órás munkahéttel háromszáz font körüli összeget lehet keresni. A Fringe-en egy előadás 8-30 fontba kerül, ami azt jelenti, hogy – választástól függően – 10-30 produkció árát tudja megfizetni ezalatt a három hét alatt egy heti fizetéséből. (Mielőtt azonban bárki kolbászkerítésről kezdene álmodni, álljon itt néhány más adat is: a havi lakbér elvisz több, mint egy heti keresetet; aki nem szeret főzni, az rengeteget költ kajára: egy fish and chips – rántott hal és sült krumpli, a legnépszerűbb gyorskaja – legalább hat fontba kerül.

Edinburgh-ban egy vonaljegy 1,6 font (600 forint), a napijegy 4 font (1500 forint), a bérlet-szerű Ridacard heti feltöltése 18 font (6800 forint), amit, ha négy hétre töltesz fel, akkor kapsz egy heti kedvezményt, azaz „mindössze” 54 font (20.500 forint). Egy (pintes) korsó sör a legolcsóbb helyen 3 font (1100 forint), de jellemzőbb a 4-5 fontos ár; egy csomag cigi – a dohányzás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét – 8-10 font (3000-4000 forint) körül mozog. De: utazásaim során az a meggyőződésem alakult ki, hogy nem szabad átszámolni az árakat; azt szoktam mondogatni, azt kell nézni, hogy a keresetből hány korsó sört lehet megvásárolni – csak felelősségteljesen fogyasztani ám! – az Egyesült Királyságban a heti keresetből kb. százat; ehhez az arányszámhoz, 500 forint/korsó sörrel számolva, havi nettó kétszázezres fizetés szükségeltetik).

Szóval, ha dolgozó ember vagy, akkor válogass a produkciókból, és azt nézd meg, amit szeretnél, tizenöt előadásra biztosan van keret; ha nem, akkor irány a Free Fringe Festival!

Jómagam kissé félve ülök be az ingyenes „show”-kra. Tavaly – sajnos – nagyon sok minősíthetetlen előadásba botlottam; volt, amit előválogatói szerepkörömből adódóan kötelező volt megnézni. Innen a cím, és ezúton kérek elnézést azon előadóktól, akiket ez a kissé pejoratív szóösszetétel nem érint.

Idén – lehet, hogy a figyelmesebb, gondosabb szemezgetésnek köszönhetően – az eddig látott produkciók, egy kivételével, valóságos gyöngyszemek voltak. Csak érteném a csirkét (300+ free shows, 19 venues, 1 chicken) Nézzük is sorjában.

Free Fringe Festival / Edinburgh
Free Fringe Festival / FotÓ. Az esemény hivatalos Facebook-oldala

Eleve igyekeztem a „comedy” kategóriát kizárni, mert annyi van belőlük, hogy Dunát lehet rekeszteni velük, és erősen kétséges a színvonal. A néhány „theatre” megjelölést követve jutottam el a Lies. All Lies (Hazugság. Minden Hazugság) című előadásra. A széken egy szórólap fogadott, amiből kiderült, hogy magyar szereplője is van a darabnak. Igyekeztem rögtön begombolni az ingemet, hogy a „BONYOLULT” feliratú pólóm nehogy megzavarja produkció közben a színésznőt. Az előadás tulajdonképpen öt monológ (az utolsó egy slam poetry vers), amelyet rövid, szövegnélküli jelenetecskék fűznek össze.

Az East15 mesterképzést végző diákjai egész becsületesen helyt állnak, a kanadai arab származású fiú viszi a prímet, mintegy keretbe foglalva a teljes műsort. Saját írású monológok ezek, de mindegyiknek van irodalmi, vagy egyéb művészeti ágas alapja: Sok hűhó semmiért, Hat szereplő szerzőt keres, Shirley Valentine, illetve a Karambol című mozifilm.

Át lehet érezni a válás utáni online társkeresés abszurd fájdalmát, ahogy a balesete után összefoldozott nő szexuális vágyát is. A karmester három virtuális dalnokot vezényel – komoly teljesítmény, ahogy teljesen szinkronban játszik saját maga felvett hangjaival – meg is lepődöm, amikor egyértelművé válik, hogy nem mikroportos kihangosításról van szó. Kicsit sajnálom, hogy a slam poetry az én ízlésemnek túl politikai színezetű, és túlmozgott is, inkább amolyan rapsztárkoncertízű az egész. A végtelen számú párhuzamos gesztusaiért pedig Budapesten nagyon megkapná a magáét a friss diplomás színész. A produkció igaz hazugságok és hazug igazságok megfelelő arányú keveréke – éppúgy, mint bódító alkoholoké egy jó koktélban. A benne rejlő potenciálért 3,5 csillag az 5-ből.

Itt kapom a tippet, hogy az első magyar stand-up comedy is látható a Fringe-en, természetesen megnézem. Főként, hogy az egyik (volt) kedvenc kocsmámban lép fel Ambrus. A kocsma nem a régi, de erről majd később. A Pigeons and Things (Galambokról és egyéb dolgokról – nem kérdeztem, én így fordítanám) szórakoztató kis műsor, jó arányban keveredik benne a magyar és a brit politika, illetve ezeknek humoros bírálata. Nem minden poén ül: Csehov csak a nagyon színházi emberek számára ismert, ellentétben Magyarországgal, a NAV itteni megfelelője a HMRC, az Über pedig Júbáh, amit pár nap ittlét után az előadó még nyilván nem tudhat.

De a közönség nyitott, és értékeli az „erőfeszítést”, és többször hangos nevetés a jutalom. Azonban nem lenne fair, ha 3 csillagnál többet adnék a produkcióra (pláne úgy, hogy pár nappal később bejutottam a BBC stand-up showjára, ahol ízelítőt kaptam a szakma angolszász – skót, ír, angol, amerikai, dél-afrikai, ausztrál – nagyágyúinak „művészetéből”). Dolgok vannak, de hiányoznak a galambok.

Két kedvenc helyem van (volt) Edinburgh-ban: a Jekyll&Hyde nagyon nemzetközi diákpub (ma már Hanover Tap néven fut), és a The Southsider, főként helyiek által látogatott kocsma. Előbbi hihetetlen varázzsal rendelkezett, fekete-vörös alapszínekkel, bőrfotelekkel. Az alagsorban található Crypt Bárban állandó kiállítás volt látható 19. századi orvosi műszerekből, gyógyszeres fiolákból, szakkönyvekből. Itt szerveztük meg az első Edinburgh-i Magyar Költészet Napját. A fenti rész a rejtett mosdóiról volt hírhedt: akárcsak a Titkok könyvtárában, egy falnyi (ál)könyvespolc bizonyos, alig észrevehető részét megnyomva lehetett bejutni. Órákig el tudtunk szórakozni a kétségbeesetten tapogatózó embereken. Nos, ez már mind a múlté: felújították, minden fehér színben pompázik, a diákkedvezmények is eltűntek, ezzel együtt nyilván a diákok is; és sajnos, az egyedisége, a különcsége is ködbe veszett. De lehet, hogy pont ez volt a cél. Át is kereszteltem Hangover Tap-re (Másnapos Csapos – magyarul már csak így tudom emlegetni). Nem úgy a másik kis kedvencem. Itt jegyzem meg, hogy szeretem minden országban, minden városban megtalálni azt a helyet, ahol az „őslakosok” fojtják borba bánatukat-örömüket. A bejárat előtti dohányzásokkor rengeteg apró dolgot lehet megtudni a város „igazi” arcáról, mindennapjairól. Sportkocsma lévén, itt követtem a rögbi-világbajnokságot, a bajnokok ligáját, valamint az EB nagy részét is. És hívtak meg már sörre szenvedélyes szurkolásomért. Mielőtt elfelejteném, nem utolsó szempont, hogy a belvárosban itt mérik a legolcsóbban az italokat.

Free Fringe Festival / Edinburgh
Free Fringe Festival / Fotó: Az esemény hivatalos Facebook-oldala

Na, de térjünk vissza a Művészetekhez! Az Egyesült Királyság az a hely, ahol évente több ezer új darabot írnak különböző szerzők, és ezek jó nagy része színpadra is kerül, minimum felolvasó-színház formájában. (A legtöbb színház igyekszik is megjegyezni saját leírásában, hogy elkötelezett a „new writing” irányába.) Egy ilyenbe botlottam bele szombat reggel: új meséket mutattak be egy kocsma udvarán, a tűző napra felállított mini sátorban. A mesék, szerintem, felnőtteknek szólnak, de sokan voltak gyerekkel az előadáson. Zsúfolásig meg is telt a pici tér, át is adtam a helyet egy párhónapos babával érkező hölgynek – aki később majdnem mártírrá avatott; a hőség és levegőtlenség miatt az ájulás kerülgetett. A produkció azonban zseniális: öt mese öt hiperlelkes és tehetséges fiatal előadásában, a budapesti alternatív színjátszás hőskorára emlékeztettek. Az időt lassítani/gyorsítani tudó fiú, a kukkerszemű kiscsaj, a teafilter-legény, a kanapé-srác, valamint a címadó hurrikánkezű lány – The Girl with the Hurrican Hands and other short tales of woe – történetét Phoebe Simmonds írta és álmodta színpadra a StudioSpace csapatával. A Bristol-i Egyetem frissen diplomázott hallgatói elvarázsolnak és elgondolkodtatnak az élet „nagy kérdéseiről”, úgymint szerelem, párválasztás, klímaváltozás, szelektív hulladékgyűjtés, célok kitűzése és elérése – mindezt nem szájbarágósan, hanem könnyed, hol humoros, hol szomorkás formában. Csakis a nem megfelelő helyszínválasztás miatt 4/5.

Naná, hogy David Lynch neve behív az előadásra (Lynch: Improvised Plays in the Style of David Lynch – Lynch: improvizációk David Lynch stílusában). De a végén csalódott vagyok: az ötlet kiváló; tulajdonképpen egy forgatókönyvet adnak elő, szó szerint betűről betűre.

A jó öreg Vilmos idejét idézik fel a „szószínházzal”: díszletek, jelmezek, kameramozgás, képkivágás mind-mind szövegben (is) megjelenik. Minimális díszlet, minimális technika; sajnos, minimális professzionalizmussal párosulva: nem is értem, mintha ők maguk is nagyon meglepődnének, hogy poénjaik ilyen jól sikerültek, ezért ők is nevetnek rajta. Ez engem rettenetesen zavart, mint ahogy az is, hogy az egyik hölgy vagy elfelejtette a húzásokat a szövegeiben, vagy az összes többi társa bakizott, és idejekorán vágtak bele a replikáiba. (Vilmost idézném újra: „No meg, a ki köztetek a bohóczot játszsza, ne mondjon többet, mint írva van neki; mert vannak azok közt is, kik magok nevetnek, hogy egy csapat bárgyu néző utánok nevessen; haszinte a darabnak épen valamely fontos mozzanata forog is fent. Ez gyalázatosság, és igen nyomorú becsvágyra mutat a bohócz részéről, ki e fogással él.” – Hamlet, dán királyfi – Arany János fordítása).

Tömören és velősen: már Lynch neve sem garancia a minőségre, 2/5 csillag. De biztos velem van a baj, több 5 csillagos kritikát is begyűjtöttek az itteni ítészektől.

Free Fringe Festival / Edinburgh
Free Fringe Festival / Fotó: Az esemény hivatalos Facebook-oldala

Rájöttem, az a jó a Free Fringe-ben, hogy rengeteg olyan kocsmába, előadótérbe is eljutok, ahová egyébként be se mennék. És sokuk tulajdonképpen meg se felel a hagyományos értelemben vett színházi feltételeknek. Le a kalappal azok előtt, akik a mostoha körülmények ellenére is minőséget produkálnak. Ilyen előadás volt a Jeu Jeu La Foille: Frontal Lobotomy (Homloklebenymetszés, az első része a karakter neve, nekem Zsazsa Gábor ugrott be a hallatán).

A kocsma felső szintje a helyszín, hölgyeknek csak itt van mosdó, két-három alkalommal használják is a produkció közben, de ezt a színésznő nagyon szépen reagálja le. Nagyon szerettem az előadást, ilyen színházban gondolkodom én is. Nem próbál egy sztorit elmesélni, inkább gondolatokat közöl; és ébreszt. Karakterből karakterbe bújik, hol Tom Waits elhagyott kedvese, hol egy orvos asszisztense, hol egy lecsúszott kurtizán, hol egy vízvezeték-szerelő bőrébe bújva mondja el saját koncept-verseit, vagy éppen a lobotómia kitalálójának már-már cirkuszi fellépéseit. Minden mozdulat átgondolt, minden akció kiművelt, minden tárgynak jól meghatározott funkciója van. A zenéket és hangbejátszásokat is maga indítja el, ez azonban néha kizökkent az asszociációs gondolatsoromból. Külön kiemelném, hogy a szinte kötelező „adakozzatok” felszólítás a tükör hátoldalára ragasztott papíron olvasható, nem rombolja szét hangos szóval az előadás varázsát. Majdnem tökéletes, 4,5/5 csillag.

Free Fringe folyt. köv.

Kiemelt fotó: Pálffy L. Péter

LIES. ALL LIES

East 15 Acting School MA/MFA graduates

The Alcove @ Bar 50

2016. augusztus 4-19. között, 23.00-tól (60 perc)

PIGEONS AND THINGS

Ambrose Orosz

The Hanover Tap

2016. augusztus 4-28. között, 23.15-től (30 perc)

THE GIRL WITH THE HURRICANE HANDS (and other short tales of woe)

Studioplace Bristol

Marquee @ Free Sisters

2016. augusztus 4-28. között, 10.15-től (60 perc)

LYNCH – improvised plays in the style of David Lynch

Seattle Amateur Company

The Newsroom: The Basement

2016. augusztus 4-14. között, 18.15-től (55 perc)

JEU JEU LA FOILLE: FRONTAL LOBOTOMY

Victoria Hancock

Southside Social

2016. augusztus 4-21. között, 20.45-től (60 perc)