5 egyszerű szabály az orvosoktól egészséges gyermek neveléséhez

A szülőknek általában igen jók a szándékaik, egészséges gyerekeket szeretnének felnevelni. Mégis, gyakran követnek el hibákat sokszor azért, mert túl fáradtak. A következőkben gyermekorvosok tippjeit ismerheted meg ezzel kapcsolatban.

Akinek gyereke van, néha kissé elveszti a józan eszét – és nemcsak az ébren töltött éjszakák miatt. Minden szülő legnagyobb félelme, hogy valami baj történik a gyermekével. A gyermek minden egyes lélegzetét az “Azt hiszem, rendben van.”-tól a “Te jó ég, mi volt ez?”-ig terjedő skálán méricskélik.

Egy tapasztalt gyermekorvos azonban azt mondaná, a legtöbb gyermek teljesen normálisan nő és fejlődik, ezért a szülők egyik legfőbb feladata, hogy megőrizzék nyugalmukat, és ne aggódják túl a gyermek egészségét.

1. Ne adj neki gyógyszert magadtól

Egeszseges Gyermek, Gyermek Neveles, Gyerek 5
/ Fotó: Bright Side
Egy gyermeknek sosem szabad recept nélkül gyógyszert adni. Még akkor sem, ha a szomszéd kisfiúnak ugyanilyen tünetei voltak és ugyanazok a pirulák segítettek neki meggyógyulni.És akkor sem, ha a nagyi mindenkinél jobban tudja, mi kell ennek a gyereknek. Kevesen gondolnak bele, hogy még egy közönséges orrcsepp is többet árthat, mint használhat. Ha a helyzet nem kritikus, és nem kell hívnod a mentőket, az egyetlen lehetőséged, hogy kikéred orvos véleményét a teendőkről.

2. Erősítsd az immunrendszerét

Egeszseges Gyermek, Gyermek Neveles, Gyerek 4
/ Fotó: Bright Side
Hogy biztos lehess abban, hogy a gyermek egészségesen fejlődik, és a szervezete képes harcolni a vírusok és baktériumok ellen, az immunrendszer megfelelő támogatásáról kell gondoskodnod. Ezt így teheted meg: Legalább 6 hónapos koráig nap mint nap tápláld anyatejjel. Kellemes környezetet teremts otthon. A hőmérséklet ne legyen magasabb 22 foknál, a páratartalom legyen legalább 50%-os, és gondoskodj a rendszeres szellőztetésről. Mindennap menjetek ki sétálni. Ne hanyagold el a gyermek fizikai aktivitását. Győződj meg róla, hogy jól és eleget alszik.

3. Légy türelmes

Egeszseges Gyermek, Gyermek Neveles, Gyerek 3
/ Fotó: Bright Side
Egyes problémák, melyek folyamatos figyelmet igényelnek a gyermek fiatalabb korában, sokszor eltűnnek, ahogyan a gyerek nő. Sok esetben ilyen például az ételintolerancia vagy a kólika.

4. Oltasd be

Egeszseges Gyermek, Gyermek Neveles, Gyerek 2
/ Fotó: Bright Side
Az elmúlt évek oltásellenes mozgalma sok szülőt összezavart. Sok évtizeddel ezelőtt a járványos gyermekbénulás, a merevgörcs és a torokgyík rengeteg gyerek halálát okozta. A tuberkulózis pedig még mindig sok országban komoly probléma.Nincs egyetlen olyan képzett orvos sem, aki bármelyik szülőnek is azt javasolná, hogy ne oltassa be a gyermekét. És nincs szülő, aki annyira ismerné a vakcinákat, hogy nyugodt szívvel kijelenthesse, ő inkább kiteszi a gyermekét a fertőzéseknek.

5. Figyeld meg a tüneteket

Egeszseges Gyermek, Gyermek Neveles, Gyerek 1
/ Fotó: Bright Side
Időnként minden gyerek megbetegszik. Ez teljesen természetes, része az immunrendszer tanulási folyamatának. De a tünetekre minden esetben figyelni kell, mert még a leggyakoribb betegségek esetén is szükség lehet gyors segítségre:Tüdőgyulladás: nehézlégzés, a bőrszín megváltozása, étvágy csökkenése, szorongás, láz (ez utóbbi késői stádiumban alakulhat ki). Rotavírus: étvágycsökkenés, fáradtság, szorongás, láz, hányás, hasmenés, orrfolyás, köhögés. Hörghurut: láz, nehézlégzés, köhögés, gyengeség, étvágycsökkenés, fejfájás, izzadás, a bőrszín megváltozása.

BÓNUSZ: A gyermek testbeszéde

Egeszseges Gyermek Nevelese, Gyermek Neveles, Gyerek
/ Fotó: Bright Side
A szakértők szerint nagyon fontos odafigyelni a gyermek testbeszédére. Bár a babák nem tudnak beszélni, a maguk módján viszont kommunikálnak. Például, ha éhesek, akkor általában nagyon ingerlékenyek, ezért összeszorítják az öklüket. És ez visszafelé is működik: ha tudni szeretnéd, hogy éhes-e, csak nézd meg a kezét. Ha az ökle nyitva van, nincs ok aggodalomra, a baba jól van lakva és nyugodt.

Korábban megjelent cikkünk is érdekelhet. A gyermek, aki ma született mégis közel 30 éves.

A cikk a Bright Side angol nyelvű cikke nyomán készült.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból

napi 3 kave egeszseges, egeszseges kavet inni, kave ivas

Napi 3-4 csésze kávé még jót is tesz az egészségednek

A kávézás hátrányairól többet lehetett olvasni az elmúlt években, mint az előnyeiről. Ám a legfrissebb kutatások szerint sokkal több pozitív hatása van szervezetünkre, mintsem negatív, így kifejezetten egészséges szokásnak mondható.

jol ismert termek, jol ismert termekek korabban, jol ismert termekek a kezdetekben

10 jól ismert termék legelső példányai

Ezt a többször használható fogamzásgátló eszközt báránybőrből készítették Svédországban, az 1600-as években. A használati utasítása is fennmaradt, amiben azt írják, hogy meleg tejjel kell tisztítani, hogy elkerüljék a nemi betegségek terjedését.

haj egeszseg, haj apolasi tanacsok, haj apolasi tippek, egeszsegtelen haj5

8 dolog, amit a hajad elárulhat az egészségedről

A hajhullás összefüggésben állhat az endokrin rendszerrel és az immunrendszerrel, de lehet a cukorbetegség jele is. Ezért célszerű mielőbb orvoshoz fordulni. Rögtön kétségbe esni azonban felesleges, mert lehet, hogy csak egyszerű vitaminhiányról vagy stresszről van szó.

egeszseges korom, korom egeszseg, beteg kormok tunetei

Így árulják el a körmeid, hogy mennyire vagy egészséges

A köröm alakja, felülete, színe a természetes körömnek gyakorlatilag ablak szervezetünk egészségi állapotára. A rajta észlelhető változásokra éppen ezért érdemes odafigyelni, hiszen nem csak tápanyaghiányt jelezhetnek, de akár olyan komoly betegség tüneteit is mutathatják, mint a rák.

Nincs több cikk