Nézem Képzőművészet Egy mesterséges intelligencia által készített festmény több mint 120...

Egy mesterséges intelligencia által készített festmény több mint 120 millió forintért kelt el

Promóció

“Íme a jövő – itt is van”, ezekkel a szavakkal kiáltotta ki a Christie’s árverésvezetője múlt csütörtökön azt a festményt, amelyet mesterséges intelligencia készített.

Promóció
- Advertisement -

Az aukciós ház később Twitterén azt írta, hogy “licitálási csata” bontakozott ki a képért. A kalapácsot végül 432.500 dollárnál (körülbelül 123,2 millió forintnál) ütötték le.

A Dazeddigital megjegyzi, hogy a dolog már csak azért is figyelemreméltó, mert ez az összeg 10-szer akkora, mint amennyiért átlagban egy (valóságos) férfi művész és 20-szor (!) annyi, amennyiért egy női alkotó műve gazdát cserél aukciókon. S ha hozzávesszük azt is, hogy az alkotást eredetileg 7 és 10 ezer dollár közöttire becsülték, akkor aztán tényleg van min ámulni.

A festmény címe Edmond de Belamy, és a kitalált Belamy családot ábrázoló, nagyobb sorozat egy darabja.

Az alkotás mögötti mesterséges intelligenciát egy kreatív stúdió hozta létre, ahol állítólag emberek dolgoznak. Az Obvious-nek nevezett stúdiót három francia férfi vezeti.

Az árverési sikert azonban beárnyékolja, hogy Twitteren egy 19 éves programozó művész, Robbie Barrat azzal vádolja a céget, hogy a kép elkészítéséhez olyan nyílt forráskódot használt, amelyet ő hozott létre.

Robbie Barrat on Twitter

left: the “AI generated” portrait Christie’s is auctioning off right now right: outputs from a neural network I trained and put online *over a year ago*. Does anyone else care about this? Am I crazy for thinking that they really just used my network and are selling the results?

Ahogy Barrat írja, a baloldali kép az aukción elárverezett tétel. A jobb oldalon pedig a fiatal programozó neurális hálózatának “outputjai” láthatók. Felháborodottan jegyzi meg, hogy nem hiszi el, hogy valaki az ő hálózatát felhasználva értékesíti munkájának gyümölcsét.

A Dazeddigital szerint az Obvious egyeztetett Barrattal, és nyíltan bevallotta, hogy felhasználta kódjának nagy részét a festmény elkészítéséhez. Mindenesetre ha jogi útra kerül a dolog, nem lesz könnyű dolga a bíróságnak ebben a modern kori jogvitában dönteni.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3