Folytatódnak a Donald Trump szeparációs politikája elleni demonstrációk. Szerdán egy nő mászott fel a New York-i Szabadság-szoborra, hogy a családok szétválasztása ellen tiltakozzon. A tüntető kijelentette, addig nem jön le, amíg a szétszakított családokat újra nem egyesítik.

Az amerikai elnök vezető üzletemberek, republikánus törvényhozók belpolitikai nyomására és felesége, Melania hatására végül visszavonta a szeparációt lehetővé tevő rendeletét. Európai vezetők, köztük Angela Merkel német kancellár is bírálta a családok szétválasztását. Valójában azonban nem sok minden változott, mert ennek ellenére gyermekek százai vannak továbbra is elválasztva a családjaiktól.

Emiatt újabb demonstrációkat tartottak. Susan Sarandon ülősztrájkja után most egy nő fejezte ki nem tetszését a trumpi gyakorlat ellen. A tüntető közel 4 órát tartózkodott a Szabadság-szobron, aztán egy ponton a szobor egyik oldaláról átsétált a másikra, Lady Liberty lábainál.

A tiltakozó akció miatt a rendőrök kénytelenek voltak kiüríteni a területet, és visszafordítani több mint 2.000 embert, akik július 4-én, a Függetlenség napján szerettek volna a szoborhoz látogatni. A tüntetőért végül felmásztak, és letartóztatták.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Békésen és ellenállás nélkül őrizetbe vettük, tisztjeinknek okozott sérülések nélkül, hála Istennek. Most már túl vagyunk rajta.   [/perfectpullquote]

– mondta David Somma őrmester, a Nemzeti Park Szolgálatának szóvivője a Reuters hírügynökségnek.

Nicki Minaj Trumpnak: “Illegális bevándorlóként jöttem ebbe az országba”

“Illegális bevándorlóként jöttem ebbe az országba 5 éves koromban” – írta Instagramjára a rapper. Nicki Minaj Saint James, Port of Spain-ben született, Trinidad és Tobago-ban. – folytatta az énekesnő. 1.6m Likes, 32.7k Comments – Barbie® (@nickiminaj) on Instagram: “I came to this country as an illegal immigrant @ 5 years old.

A mászás és eltávolítás képekben:

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.