Orbán Viktor elismerte, hogy a menekülteket be kell fogadni
Kivéve persze azokat, akik délről jönnek.
Kivéve persze azokat, akik délről jönnek.
Erre nem sokat számítottak, hogy megtörténik.
Eddig 432 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra.
A határrendészet szóvivője szerint az ukrajnai férfiak menedéket kértek.
Sok a katonaköteles fiatal is.
A szolidaritás és az emberség hétköznapi meséje.
A koronavírus miatt nem rendezik meg idén a felvonulást, de a helyiek megtalálták a módját, hogy megteremtsék a szokásos hangulatot az utcákon.
Alekszej Navalnij orosz ellenzékit egyből őrizetbe is vették a moszkvai repülőtéren.
A koronavírus-járvány az egész világon hatással van a mindennapi életre.
A maláj kormány újranyitná a határokat a turizmus megmentése érdekében.
Ausztráliában a lakosság egy része a koronavírus miatti korlátozások szigorítását követeli.
Izgalmas, de nem túl vidám fotóválogatás a világ minden tájáról.
A menekülttáborok területén élő gyerekek oktatását végző szervezeteknek is új alapokra kell helyezni az oktatást, miután a világjárvány miatt bezárták a közösségi tereket. Eszközök és internetkapcsolat nélkül azonban ez korántsem egyszerű.
Mi köze lehet a történelem sodrásának egy sorozatgyilkoshoz?
Kiderült, több iratok nélküli bevándorlót is alkalmazott korábban.
A CNN nem kér Trump rasszista kampányvideójából, ami a menedékkérők karavánjára invázióként hivatkozik.
A szállodaipar Amszterdamban komoly nehézséggel küzd: nem sokan akarnak benne dolgozni. Évről évre állások ezrei vannak betöltetlenül. A holland főváros ezért arra gondolt, állásbörzét rendez a menekültek részére.
Két héttel a Németország keleti részében történt szélsőjobboldali erőszak után több mint 12.000 ember tiltakozott a rasszizmus ellen az ország nyugati felében.
A német kormány dönt arról, ki kap menedékjogot. Különleges esetekben pedig megengedi az egyházaknak, hogy átmeneti menedéket biztosítsanak a menekülteknek. Egy nemrég készült jelentés szerint viszont egyes egyházak megszegik a szabályokat.
A Deutsche Welle elismert nemzetközi hírportál vezető hírként hozta le szerdán, hogy Magyarország az éheztetés taktikáját veti be a menedékkérőkkel szemben.
A német kancellár szerint “emberiességre” van szükség, míg Orbán a határok lezárását követelte.
A tüntető kijelentette, addig nem jön le, amíg a szétszakított családokat újra nem egyesítik.
Susan Sarandont és vele együtt több mint 500 nőt tartóztattak le az amerikai kongresszusi épületekben a Trump-ellenes tüntetésen. Ülősztrájkkal tiltakoztak Donald Trump keményvonalas, “zéró toleranciát” hirdető bevándorlási politikája ellen.
Angelina Jolie azt állítja, az ENSZ menekültügyi ügynökségétől a szíriai menekültek megsegítésére kapott pénzügyi támogatás durván megcsappant.
Minden második másodpercben egy ember kényszerült elhagyni az otthonát 2017-ben, az ENSZ menekültügyi szervezetének friss jelentése szerint. A kedden közölt elemzés alapján 68 és fél millió ember menekült el a háború, erőszak és üldöztetés elől.
Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország az EU határvédelmi ügynökségének megerősítését követeli. A Visegrádi csoport keményvonalas politikát szorgalmaz az Európai Unióba irányuló szabálytalan bevándorlással szemben.
A United Colors of Benettonnak sikerült egy olyan, megosztó reklámkampánnyal előrukkolnia, amely a Földközi-tengeren megmentett menekültekről készült fotókkal reklámozza az olasz céget.
Németországban bizonyos esetekben az egyház lehet a menekültek utolsó reménye. A német egyházak a kormánnyal kötött menedékjogi megállapodás segítségével közel 500 embert mentettek meg a kitoloncolástól 2018 első negyedévében. A szélsőjobboldali AfD vehemensen kritizálja az egyházak humanitárius tevékenységét.
A megyei lapok egyik előfizetője kifogásolja, hogy csak “migránsokkal” tömik tele az újságot. Neki ebből elege van.
Öt évébe került az Észak-Koreából való szökés. Most, Jun Heo azt szeretné, ha mindenki ismerné a történetét.
A polihisztor szinonímájaként is emlegetett Karl Lagerfeldről sokmindent tudunk már, például hogy van érzéke a dizájnhoz, divathoz, fotózáshoz és nem utolsó sorban nagy macskaimádó. Ám azt kevesen tudják, hogy politikai karikaturista is.
Egy igazán erős üzenetet közvetít a festményeivel egy szír művész, Abdalla Al Omari: megfordítta az alkotásaival a kockát, és sorsukról döntő vezetőket helyezte menekült szerepbe.