A YouTube és az Instagram korában nem nehéz mikroközösségeket kialakítani. Ráadásul naponta eszméletlen mennyiségű tartalmat töltenek fel a felhasználók a lehető legmeghökkentőbb szokásokról. Pont emiatt szinte képtelenség olyan szubkultúrát találni, amelyre azt mondhatjuk: ilyet még nem láttam.

Egy lelkes szubkultúra-kutató, Amelia Tait mégis utánajárt, vannak-e még igazán szoktalan tartalmak az interneten. Elsőként rátalált egy Jayce nevű srácra, aki 20 évesen még mindig rajong a Crazy Frog animációs figuráért.

A svéd találmányt Jayce állítólag sose tudja megunni. Mindent gyűjt róla, karácsonyi CD-t, jelmezt, játékfigurát.

De ami érdekes: azt gondolja, már nincs olyan ember, aki még mindig odáig lenne az idegesítő békáért. Azonban Amelia hamar kiderítette, hogy még legalább 125 ember vallja magát rajongónak, tehát Jayce rajongása nem mondható egyedinek.

friends
Furcsa dolgokat rejt az internet / Fotó: barokeszter.hu

 

Amelia tovább kutatott, végül a 34-es szabálynál kötött ki. A szabály lényege, hogy ami létezik, azt előbb-utóbb szexualizálják. A kérdés már csak az volt, létezik-e olyan fétis, amely még az interneten is ritkaság számba megy.

Igen, létezik. Így talált rá Barryre (neve álnév), aki pubertáskora óta rajong a vékony nőkért, akik tárgyakat nyelnek le.

Nem vicc, 7 YouTube-csatorna is foglalkozik ezzel a témával. Barry pedig örül, hogy vannak, akik osztoznak a fétisén.

Ezek a lányok esténként suttognak hozzád / ContextUs

A 27 éves filmes a YouTube-bon találkozott a barátnőt imitáló videókkal, amelyekben a lányok az ágyban egy kamerának beszélnek. A nézőkben így azt a hatást keltik, mintha a mellettük fekvő barátnőjük beszélne hozzájuk. – nyiltakozta a rendező. A látottak annyira megihlették Guust, hogy úgy döntött, hogy ez lesz a következő filmjének témája, ezen YouTube-műfaj köré építi fel a filmjét.

Ami azt illeti, nem olyan egyszerű szokatlan dolgokat találni a neten. Bár már létezik kersesőoptimalizálás, ez többnyire a népszerű tartalmaknak kedvez. Ez azt jelenti, hogy még rengeteg a megválaszolatlan fórumposzt és a megnézetlen YouTube-videó.

Amelia kitartásának köszönhetően így is talált két egészen egyedi esetet. Egyikük a kanadai Austin, aki gyerekkora óta mustárral eszi a mogyorókrémes szendvicset.

Rákeresett, de Austin nem talált senkit, aki szintén így enné a kenyeret. Josh és James pedig az egyetlenek a világon, akik takarót tesznek a ruhájuk alá. Mindössze kényelmi szempontból. Így járnak mindenhova.

Ha valakinek egyedi szokása vagy hobbija van, ne tartsa magában! Lehet, még van olyan ember a világon valaki, aki ugyanazért rajong.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.