Nagy Martin életútja cseppet sem szokványos. A fiatal roma fiú még csak 21 éves, de már sok mindent élt át és látott. Legutóbb egy előítélek ellen küzdő fotósorozatban szerepelt, most pedig az orvosi egyetemre készül. A legerősebb motiváció az életében egyértelmű: segíteni másokon.
ContextUs: Mesélj kicsit magadról! Mivel foglalkozol pontosan?
Jelenleg a Gál Ferenc Főiskolán tanulok, Szegeden, katolikus teológiát. Másodéves vagyok, mellette több munkám is van, szabadidőmben pedig írogatok.
ContextUs: Miért pont a teológiát választottad?
Úgy gondolom, hogy a vallás több dolognak is az alapja. Ha vallással van megfűszerezve az élet, akkor sokkal értékesebb. Van miért hálát adni. Még akár azért is hálát adhatnánk, ha kiborulna az asztalon a kávé, mert így normál maradna a vérnyomásunk, és nem kezdene el fájni a szívem ötven évesen. Ezért is szeretem a teológiát: megtanít olyan dolgokra, amiket az életben máshogy sosem tanulnék meg. Tudományok sokaságával próbálja megközelíteni az élet lényegét, filozófia, logika, metafizika, fundamentális teológia és latin nyelv által. A teológia a tudomány és a vallás kombinációja.
ContextUs: Hívő családból származol?
Nagyon fura, de nem. Se nevelőanyukám, vagyis a nagynéném, se nagybátyám nem vallásos. De én, az Orosháza Keresztény Ifjúsági Klubnak köszönhetően, az lettem/vagyok. Ilovszky Árpád tanár úr volt az osztályfőnököm hetedik osztályban, és ő mondta, hogy van egy hely, ahol segítenének nekem – otthon ugyanis nem nagyon tudtam tanulni. A Klubban kedden, pénteken, néha szombaton is volt összejövetel, és ott lehetett találkozni, beszélgetni.
Befogadó voltam a vallással szemben, mert tudtam, hogy gyermekkorom óta volt valami, ami fogta a kezem, és irányított, nem engedett meghalni.
Nagyon beteg voltam kiskoromban: koraszülöttként, gyenge szívvel születtem, tüdőbetegségem volt – anyám dohányzása, illetve italfogyasztása miatt. Nem haragszom rá – ez is erőssé tett. Tudtam, hogy valami életben tart, és dolga van valakinek velem: nevezzük Istennek.
ContextUs: Nemrég szerepeltél a Ne ítélj elsőre! című fotósorozatban az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat sztereotípiák ellen indított kampánya kapcsán. Hogyan kerültél a projektbe?
Orosházán volt ez a pályázati lehetőség, és felkértek; Rajkiné Hichsi Mária (Marika néni) ajánlott. Nála többször voltam táborban, már nagyon pici gyerekként is, valamint jártam hozzá foglalkozásokra, azóta pedig többször dolgoztunk is együtt.
ContextUs: Miért vállaltad el a nyilvános szereplést?
Azért, hogy megmutassam, vannak olyan cigány származású emberek, akik igenis tenni akarnak, hasznos és kiemelkedő tagjai akarnak lenni a társadalomnak. Ott van például a barátnőm – ő is cigány származású, és most lesz meg a második diplomája, a klasszikus ének után operaénekből is.
Nincs megállás, törünk előre, csináljuk: most az orvosira szeretnék jelentkezni.
A későbbiekben pedig segíteni szeretnék, és a barátnőmnek is ez a terve: segítsünk a hátrányos helyzetűeken, megmutatva a lehetőségeket – mert igen is vannak.
ContextUs: A fotón kannával a kezedben ábrázoltak. Ez a te döntésed volt?
Voltak ötletek, összebeszéltünk, hogyan is lehetne ezt csinálni, milyen kellékekkel. Volt olyan terv, hogy legyen rajtam ing, fekete kalap és esetleg valamilyen hangszer. A kanna közös megegyezés alapján került a kezembe. Igent mondtam rá, mert ezzel a szép, hagyományos roma zenét is meg lehetett idézni.
ContextUs: Te milyen előítéletekkel szoktál szembesülni a mindennapok során?
Már nem szembesülök velük. Az, aki ismer, már nem előítéletes velem. Ha bemegyek a főiskolára vagy az egyetemre, esetleg éppen elmegyek kutatni, nem jellemző már, hogy a normális romát lenézik. De például vannak, akik letagadják, hogy roma származásúak, mert nem kapnának különben munkát. Mintha az erkölcshöz igazodna ez a dolog:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Te cigány vagy? Menjél haza, ti úgyse dolgoztok! [/perfectpullquote]
– körülbelül ez a szisztematikus szerep. Azok a diákok, akik egyedüli romaként kerülnek be a gimibe vagy az általános iskolába, azok megkapják ezt. Például Józsikával nem játszunk, mert ő cigány származású, és otthon vagy a tévében is hallottuk, hogy a romák kirabolták az idős nénit. Vigyázok az értékeimre, és ha ő a padtársam, akkor nem adok neki grafitceruzát, hiába nincs neki, merthogy el fogja tenni, és nem adja vissza. Lehet, hogy megtörténik ez a dolog, de ez csak egy eset és nem írhatjuk le a többi cigány származásút is emiatt.
ContextUs: A gimnáziumban te is találkoztál ezzel a hozzáállással?
Igen. Én is egyedül voltam cigány a gimiben. Tizenhat éves voltam, mikor odakerültem; jött a rengeteg sok bántás, és bár nem annyira foglalkoztam vele, mégis rosszul esett. Nem értettem, hogy mit is jelent cigánynak lenni. Mindenhonnan rossz véleményt kaptam, hogy a cigányok ilyenek, a cigányok olyanok. Akkoriban hosszú, hátranyalt göndör hajam volt… Évnyitó ünnepségen éppen arra jött egy kigyúrt csávó, és megkaptam tőle:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] De szép a hajad, kár, hogy ki kell tépnem. [/perfectpullquote]
Az első napomon…
Nem tudtam, hogy mit jelent cigánynak lenni. Keresgéltem cigány származású embereket, és próbáltam bebizonyítani – először saját magamnak, és aztán később másoknak is –, hogy amiket mondogatnak, az nem igaz, és biztos, hogy vannak normális cigány származású emberek. Ott van Daróczi Choli bácsi, cigány származású író, költő, műfordító: József Attilának szinte az összes versét lefordította lovári cigány nyelvre.
ContextUs: Úgy tudom, te is foglalkozol írással. Mikor kezdtél el érdeklődni az irodalom iránt?
Gimiben két dolgot tehettem a megkülönböztetéssel szemben: elbújok a világ elől és nem érdekel semmi, vagy pedig elbújok a világ elől, de közben teszek valamit! Elbújni mindenképp el kellett… Hagytam, hadd mondják a magukét, nem az ő hibájuk, hanem a társadalomé, a világé vagy éppen a szülőké… Közben nagyon sok könyvet elolvastam: a kedvencem George Orwelltől az 1984, illetve az Állatfarm volt.
Az írás onnan jött, hogy szerettem latinból fordítani. Hetedikes korom óta fordítgatok szövegeket, Lucretiust, Cicerot…
Kedvenc idézetem: Sol omnibus lucet, (A Nap mindenkire egyformán süt. – a szerk.)
Ez a gondolat nagyon megérintett, és ösztönzött, hogy írjak. Igazából abszolút nem tudtam, hogy mit csinálok, amíg tizenegyedikes nem lettem. Akkor volt egy pályázat a sulin belül, és a legjobb verseket kitették a suli aulájába egy faliújságra. Mind a három beküldött versem kikerült: ez adta alám a lovat, hogy folytassam, tovább, tovább…
ContextUs: A kezdetekben, ha valami nem sikerült, hogyan tudtál továbblendülni a kudarcon?
Ha nem sikerült valami, akkor mindig belekezdtem egy nagyobb dologba, ami eltereli a gondolataimat, például könyvet írtam. Ez a Veled vétkeztem című könyvem, ami már kész van, és bele is kezdtem a második részébe. Mélyebb mondanivalója van, mint azt várnánk egy ifjúsági regénytől: két ember szerelmi története, de bele van építve vallás- és társadalomkritika is. Minden ember megtalálja benne a maga részét.
ContextUs: Hogyan látsz neki egy átlagos napodnak?
Minden reggel összeírom, hogy mit szeretnék megcsinálni. Ha valami nem úgy alakul, ahogy gondoltam, akkor kihúzom, és kitalálok helyette valami mást. Este, a nap végén ki van pipálva az, amit meg tudtam csinálni, és hálát adok, hogy például ma segítettem valakin. Ha mindenki csinálna egy ilyen listát, és összeírná azokat a dolgokat, amikért hálás lehet a nap folyamán, akkor megváltozna az értékrendje… Az éltet már 16 éves korom óta, hogy segítsek az embereknek. Lehet, hogy egyszer majd épp azon a gyereken fogok segíteni, akinek az apja vagy a nagyapja engem kicsúfolt.
ContextUs: Mi mindent csinálsz még az írás és az egyetem mellett?
Például Rajkiné Hichsi Máriával szerveztünk ifjúsági karácsonyt, vagy együtt újéveztünk a hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik Szentetornyán élnek. Van ott egy nagyon szegregált közösség, egy cigánytelep.
Ott voltak különböző feladatok, amikben olykor segítettem: például nyári táborok szervezésében. Szegeden pedig önkénteskedtem a Migszolnál (Migrant Solidarity Group of Hungary – a szerk.), ahol sebeket láttam el.
Én voltam a „doki”, így hívott mindenki… Volt cipőtől lejárt láb, a bokának az oldalán egy csúnya hólyag, nagyobb, mint egy ötvenforintos; volt olyan seb, ami rendőrtámadásból maradt vagy szögesdróttól. Ezeket láttam el, és segítettem, amiben tudtam. Támogattunk hajléktalanokat is, ruhát, cipőt, élelmet adtunk nekik. Tagja vagyok a Ferenceseknél egy szegénykonyhának is.
ContextUs: Mennyire határozza meg a személyiségedet a származásod, hogyan építetted be ezt az identitásodba?
Én kettős identitással rendelkezem. Mikor Orosházán vagyok, sokkal jobban megélhetem a cigány identitásomat, mert otthon vagyok. Lejárok esetleg a cigánytelepre, beszélgetek az emberekkel… Szeretek cigány lenni. Amikor viszont Szegeden vagyok, a magyarságomat tudom jobban megélni: ki vagyok szakítva a másik közegből, teljesen más emberek között vagyok, és máshogy is kell gondolkodnom. Mondhatjuk azt, hogy két egyéniséggel rendelkezem: de mégis egybe kell formálnom a kettőt.
ContextUs: Mennyire tudod integrálni ezt a kettős identitást?
Át kell vezetni az egyiket a másikba. Ha nem-roma magyarok közé megyek – mi úgy mondjuk, hogy gádzsók közé – akkor ugyanúgy cigány maradok, tehát nem arról van szó, hogy átváltok gádzsóba. Semmiképp sem hagyom el a cigány identitásomat, ahhoz ragaszkodom.
Emellett viszont Magyarország a hazám. Azt szokták mondani, hogy a cigány embernek nincs hazája, ezért övé az egész világ.
Mégis, a bántások ellenére, nekem ez az otthonom: itt születtem, itt kaptam jót, és rosszat is. Amikor azt mondhatom, hogy „Magyarország”, nagyon jó érzés önt el: hogy van egy hely, ahol élhetek.
ContextUs: Mik a céljaid a továbbiakban, miket szeretnél elérni?
Onnantól kezdve, hogy megsérült Foxi kutyám lába, és én visszatettem neki, orvos szeretnék lenni. A tojáshéj ott volt még a fenekemen, de akkor hatalmat éreztem, hogy gyógyíthatok… Nem tudtam még, mit csinálok, de jól esett, hogy már nem fáj neki, nem szenved. Még nem tudom, pontosan merre specializálódjak, de a sebészet érdekel. Ugyanakkor közel áll hozzám a kutató onkológia is. Kutató onkológus, gyermekorvos, vagy sebész szeretnék lenni.
ContextUs: Honnan meríted az erőt a folytatásra?
Volt egy beszélgetésem egy fiatalabb, 12 éves sráccal. Már ismertem régebb óta, és segítettem neki tanulni. Megkérdeztem tőle, hogy ki a példaképe. Azt vártam, hogy azt fogja mondani, hogy az apukája vagy egy híresebb sportoló. Ám ő azt mondta, hogy: “Nekem te vagy a példaképem.”
Majdnem elsírtam magam… Ez adott egy újabb löketet, hogy csináljam tovább. Vagy amikor egy hajléktalan ember odajön hozzám, mélyen a szemembe néz, és azt mondja, köszöni a munkánkat, hogy tettünk értük valamit.
Vagy például, elláttam egyszer egy szír fiúnak a kezét, ami úgy el volt fertőződve, hogy mások undorodtak tőle. A véres gennyet szedegettem le a kezéről, fülpiszkálóval, meg mindennel, amivel csak tudtam, hogy ne jöjjön le a fölső bőrréteg. Amikor búcsúzott az állomásról, addig nem ment el, amíg meg nem talált engem. Odajött, mondta, hogy köszönöm, megölelt, és sírt. Ezért éri meg csinálni az egészet…
