Spanyol katonák állítólag tombolát szerveztek, amelynek fődíja egy prostituált volt, ami miatt a hatóságok vizsgálatot indítottak.

A barcelonai El Bruc laktanyából származó, körülbelül 70 katonát tömörítő WhatsApp-csoport üzeneteit tették közzé a spanyol sajtóban, ami a város polgármesterének „sürgős vizsgálatra” való felhívásához vezetett, írja a DailyStar.

A katonák automatikusan részt vettek a tombolán, miután 25 eurót (kb. 10 ezer forintot) fizettek egy vacsoráért, amelyet a Szeplőtelen Fogantatás Napja alkalmából tartottak, amely Spanyolországban munkaszüneti nap. Állítólag a WhatsApp-csoportban tették közzé azokat a fotókat, amelyeken a prostituáltat a nyertes díjként hirdették meg az általa felajánlott szolgáltatásokkal.
Állítólag a személyzeti menzán egy plakátot is kihelyeztek róla képekkel. A hatóságokat azután riasztották, hogy a WhatsApp-csoport egyik katonája bejelentést tett, mert undorodott a tervezettektől.

Ada Colau, Barcelona polgármestere felháborodásának adott hangot, amikor a tombolasorsolásról szóló hír nyilvánosságra került, és most „sürgős vizsgálatot” kér azon állítások miatt, amelyek egy közintézmény értékeinek megsértését jelentik. A hadsereg főnökei elmondták, hogy tájékoztatták az államügyészeket, hogy eldönthessék, indítanak-e hivatalos vizsgálatot vagy sem.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

czutor zoltan pandora gyoztese

Czutor Zoltáné lett a Pandora – A szelence átka főnyereménye

A péntek esti adással véget ért a Pandora – A szelence átka című műsor, és bár sokan találgatták a győztest, most már biztos: Czutor Zoltán, a Ganxsta Zolee & Papp Szabi fémjelezte új formáció, a Sinatra és a Trógerek frontembere vitte haza a főnyereményt! A műsorban való szereplését egy igazi titok övezte, hiszen Zoli még az édesanyja előtt is titkolta, hogy lett a nyertes.

michelle wild palikek vilaga

Vad Katalin, azaz Michelle Wild őszinte vallomása: Már régóta nem él velünk a húszéves lányom

Két gyermekéről, magánéletének változásairól és új kapcsolatáról is mesélt Vad Katalin, aki annak idején Michelle Wild néven vált ismertté a felnőttfilmes világban. Később három éven át láthatták a nézők a Jóban Rosszban című szappanopera szereplőjeként, napjainkban pedig közös vállalkozásuk sikeréért dolgozik párjával, Bélával. Vad Katalin a Palikék világa Három igazság podcastjában azt mondta: lánya és kisfia között tizenegy év a korkülönbség, nagyon más személyiségek, de jól kijönnek egymással.

adam attila megasztar botrany

Miatta robbant ki balhé a Megasztárban, kiderült, hogy jutott tovább Ádám Attila: 2 millió forint értékben szavazott rá valaki

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt két élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük. Kiderült, hogyan jutott tovább a következő adásba.

ifj schobert norbi elkoltozik magyarorszag

Ifj. Schóbert Norbi nem vállal több tévéműsort, elköltözik Magyarországról: „Magam mögött szeretném hagyni az itthoni életemet”

A Sztárbox idei évadának férfikönnyűsúlyú bajnoka ifj. Schóbert Norbi lett, akinek egy nagy álma vált valóra ezzel. A fiatal jövő évtől Amerikába költözik, Floridában kezd új életet az egyetem miatt. Elmondása szerint nem fog több tévéműsort vállalni, szeretné maga mögött hagyni az itthoni életét, kivéve a barátnőjét, Petrát, akivel közösen akarnak kitelepedni.