Nem létező szabályokra hivatkozva fizettek tízmilliókat
Az informatikai kiadásokon kívül 53 millió forint közpénzt költöttek el különböző külső tanácsadási megbízásokra.
A miniszteri tájékoztatás szerint a teljesítésigazolásokban olyan későbbi jogszabályokra és jogi eseményekre hivatkoztak, amelyek a szerződések kifizetésekor még meg sem születtek.
Az Országgyűlés még 2021 decemberében írta elő a százmilliárdos árbevételű üzletláncoknak, hogy a lejárathoz közeli élelmiszereket ajánlják fel az állami rendszerben.
A kiskereskedelmi boltláncokkal azonban a több milliárdos ráfordítás ellenére egyetlen hivatalos együttműködési megállapodást sem kötött a szervezet.
A számvevőszéki ellenőrzés nyomán felmerült gyanú miatt az ÁSZ feljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál hűtlen kezelés miatt, valamint a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz is fordult.
A feljelentések után a kormány azonnali személyi döntést hozott az ügyvezetői poszton. A szervezet bezárásával párhuzamosan azonban gyökeresen új szereplőkre bíznák a rászorulók megsegítését.


