Szívműtéten esett át.
Havas Henrik újságíró, műsorvezető, író a Blikknek mondta el, hogy tavaly év végén a Sportkórházba ment térdvizsgálatra, de már ekkor érezte, hogy valami más gond is lehet, hamar elfáradt, a sportot sem élvezte.
Orvosa beutalta a kardiológiára, ahol kiderült, hogy a bal szívkamrája alig ötven százalékosan dolgozik.
Idén januárra kapott időpontot, mert a beavatkozás, a műtét elkerülhetetlenné vált.
Néhány éve már legyőztem a halálos kórt, valamelyest megedződtem abban a harcban, úgyhogy most jöhetett a következő csata az életemért… – fogalmazott Havas Henrik, akit a Haller utcai klinikán műtöttek meg.
„Szívbillentyűcserét hajtottak végre nálam: ha ez a beavatkozás nem történik meg, az orvosok elmondása szerint egy, maximum két évem lehetett volna hátra. Egyszer csak eldőlök menthetetlenül teniszezés vagy olvasás közben. Ez várt volna rám. Két napot töltöttem az intenzív osztályon, az sem volt egy humorfesztivál. De túl vagyok rajta” – mondta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.