Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.

Nehéz indulás után mesés karrier

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról. A Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, aztán Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt.

Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

22447866 7A594F42Cbeffc237C7B9De4077E5C6F Wm
Andy Vajna Nemes Jeles Lászlóval És Vajna Tímeával / Fotó: Missuniversehungary.hu

A Variety 2017-ben a szórakoztatóipar 500 legbefolyásosabb embere közé sorolta. Dolgozott mások mellett Oliver Stone, Paul Verhoven, James Cameron, Roland Joffé filmrendezővel. A filmszínészek közül pedig Sylvester Stallone-nal, Arnold Schwarzenegger, Anthony Hopkins-szal, Gary Oldmannel, Michael Douglas-szal, Robert de Niroval, Demi Moore-ral, Sharon Stone-nal, Scarlett Johanssonnal. Társtulajdonosa volt az etyeki Korda Filmstúdiónak, tulajdonosa a Tv2-nek és a Rádió 1-nek, valamint a Las Vegas kaszinónak.

A filmügyi kormánybiztos színre lép

A filmalap megemlékező közleményében azt írta: Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett.   [/perfectpullquote]

A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához kötődően olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt.

22448714 73E41A9D394D2C2Dae624F6Eec514437 Wm
Arnold Schwarzeneggert Fogadja Orbán Viktor Miniszterelnök A Parlamentben 2000. Július 5-Én / Fotó: Kovács Attila

A “Vajna-korszak” alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét – írták.

Orbán Viktor

A legnagyobb magyar filmproducertől búcsúzunk. Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom! We are bidding farewell to the greatest Hungarian film producer. Hasta la vista, Andy! Thank You for…

A közleménybe kiemelték: Andy Vajna az elmúlt héten azt mondta közvetlen munkatársainak: “It is my passion to give back”, azaz az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született. A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.