Pedig Elon Musk vagyona több mint 250 milliárd dollár, így ő jelenleg a világ leggazdagabb embere.

Elon Musk, a világ leggazdagabb embere egy friss interjúban elmondta, hogy továbbra sincs saját otthona, mióta tavaly év végén eladta az utolsó házát, és általában a barátai kanapéján alszik – írja a Business Insider.

„Jelenleg sincs saját lakásom, szó szerint barátoknál alszom. (…) Ha a Bay Area-ba utazom, ahol a Tesla mérnöki munkáinak nagy része van, alapvetően a barátok tartalék hálószobáit váltogatom” – mondta Musk egy hétfőn közzétett videóban Chris Andersonnak, a TED konferenciák egyik vezetőjének.

Musk, akinek becsült vagyona a Bloomberg szerint 251 milliárd dollár (közel 87 billió forint), Andersonnak arra a megjegyzésére reagált így, miszerint sokan a globális vagyoni egyenlőtlenségekre való tekintettel sértőnek tartják a Muskéhoz hasonló vagyonfelhalmozást.

Amerikai törvényhozók, például Elizabeth Warren szenátor, szintén bírálták az olyan megamilliárdosokat, mint ő a viszonylag alacsony adóterheik miatt – jegyzi meg a portál.

„Biztosan nagyon problémás lenne, ha évente dollármilliárdokat költenék személyes fogyasztásra, de nem ez a helyzet” – fogalmaz Musk, hozzátéve, hogy nincs saját jachtja, és nem igazán jár nyaralni, bár köztudott, hogy van egy magánrepülője.

„Nem mintha a személyes fogyasztásom magas lenne. Úgy értem, az egyetlen kivétel a repülőgép, de ha nem használom a gépet, akkor kevesebb munkaórám van” – állítotja a milliárdos, majd elismerte, hogy a nettó vagyona ennek ellenére „őrületes”.

A Tesla különleges szokásairól is ismert vezére egyébként az Insider szerint most először erősítette meg hivatalosan, hogy nincs saját háza.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.