Felborult egy hajó a Dunán, Budapesten, a Parlamentnél. Sajtóinformációk szerint három halott áldozata van a tragédiának.

Az Index értesülései szerint elsüllyedt egy hajó a Dunán, a Parlamentél. A Hableány nevű hajó tulajdonosa a lapnak azt mondta, “ténylegesen” elsüllyedt.

elsüllyedt hajó budapesten
Elsüllyedt egy hajó a Dunában / Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Mint mondta, 34 fő tartózkodott a fedélzeten a legénységgel együtt.

Jelenleg nagy erőkkel keresik a túlélőket és zajlik a mentés. Egy nagy turistahajó ment neki a Hableánynak, emiatt borult fel.

Ezt egyelőre hivatalosan nem erősítette meg senki. A kétszintes hajó befogadóképessége 60 fő, városnéző sétahajózáshoz ajánlják.

elsüllyedt hajó budapesten hableány hajó
Az elsüllyedt hajó, a Hableány / Fotó: Index

Az MTI szerda este 10 óra körül azt írta, sikerült néhány embert kimenteni, ám többeket még keresnek nagy erőkkel. Továbbá a vízi rendészet, a mentőhajó és tűzoltóhajó is a helyszínen van segíteni a mentést.

Az M1 csatorna a Belügyminisztérium információra hivatkozva azt mondta, hogy két hajó ütközött össze, és ebből az egyik elsüllyedt. A hajón 2 főnyi személyzet, volt és 32 utas, 18-ról tudják, hogy hol vannak, ebből 14-en egészségesek, egy embert újjá kellett éleszteni, 16 ember hollétéről senki nem tud semmit. A hivatalos adatok szerint eddig hárman haltak meg.

A Blikk információ szerint már három halálos áldozata is van a tragédiának. A lap megjegyzi, hogy a hajó, a Hableány már 2017-ben is balesetet szenvedett.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.