A tavalyi év legvégén mutatta be legújabb lemezét a Cage the Elephant. A formáció már 2006 óta jelentős képviselője az amerikai indie piacnak, számos slágert és három sikeres lemezt tudhattak maguk mögött, majd 2015 decemberében kiadták a Tell Me I’m Prettyt, amivel könnyen lehet, hogy a banda új időszámításba lépett.
A Cage the Elephant hosszú évek óta meghatározó együttese az amerikai alternatív rockzenének, bár talán sosem voltak a nagy külföldi zenei fesztiválok főszenzációi. Az eddigi három albumuk nem váltotta meg a világot, bár szép iskolapéldája volt a modern, post-punk revival indie rockzenének fülbemászó és csilingelő gitártémáikkal, és pár milliós youtube-nézettségű slágereikkel (Come A Little Closer, Cigarette Daydreams). Matthew Schultzéknak most viszont sikerült egy olyan erős anyagot kiadniuk a kezükből, amit évek múltán jogosan emlegethetnek majd egy lapon például a White Stripes legjobb korongjaival vagy a brit indie színtér alapműnek számító albumaival.
A Tell Me I’m Pretty az RCA kiadó gondozásában jelent meg múlt decemberében.
A producer pedig egy bizonyos Dan Auerbach volt, a The Black Keys dalszerző-énekese, aki az utóbbi években Bombino, Ray Lamontagne és Hanni El Khatib mellett Lana Del Rey albumánál is közreműködött.
Utóbbi lemez sikertelenségét sokan Auerbach nyakába varrták. Ám ha valami megmenti a jelenleg több formációban is aktív (The Black Keys, The Arcs) zenész produceri renoméját, az a Cage The Elephant legújabb albuma.
Cage The Elephant – Too Late To Say Goodbye (Official Audio)
Get the New Album ‘Tell Me I’m Pretty’ Now! iTunes: http://smarturl.it/TMIPi?IQid=YT Spotify: http://smarturl.it/TMIPs?IQid=YT Amazon: http://smarturl.it/TMI…
Sok mindent megőrzött a banda az eddigi hangzásából, de az albumot végighallgatva, mégis olyan érzése támad az embernek, hogy kicsit kiléptek az eddig jól bevált, de kissé unalmassá vált mederből, és próbáltak minél több stílus felé kalandozni. Ebben nagy segítségükre volt Auerbach, aki talán napjaink legjelentősebb blues-rock figurája.
A nyitószám, a Cry Baby a lemez egyik magányosan egyedi hangzású nótája, erős pszichedelikus rock-hatással.
A nagy sikerű debütáló albumuk óta csöndbe burkolózó pszich-rock banda, a Temples egyik új dala is lehetne akár.
Utána a dohos garázsból felhallatszódó, ezer fokon pörgő Mess Around következik, már az album elején jelezve, hogy egy eklektikus, többféle rockzenei konvenciót követő vállalkozásra számíthat a hallgató.
A Sweetie Little Jean dallamos indie rockja emlékeztet leginkább a Melophobiára, a Cage The Elephant legutóbbi albumára. Szövegvilága a Tell Me I’m Pretty számainak többségéhez illeszkedik, vagyis elsősorban az elengedés, az elmúló szerelem, és az ezzel járó őrlődések mentén mozog.
Csak úgy, ahogy a Too Late to Say Goodbye is, ami akár a következő James Bond-film betétdala is lehetne. Egy hamisíthatatlan 21. századi bluesos beütésű pophimnusz.
Az őt követő Cold Cold Cold az album egyik legkellemesebb hangzású, visszafogottan, de mégis erőteljesen lüktető alkotása, aminek a dalszövege viszont pont a legdepresszívebb – édes-keserű tabletta.
A lemez közepére időzítették a Trouble-t és a How Are You True-t, azt a két számot, amik engem végleg meggyőztek. Nehéz értelmeset mondani róluk – amellett, hogy kényeztetik az ember fülét, nem olyan fajta muzsikák ezek, amiktől beindulna a memóriánk, és emlékek, vagy szagok rémlenének fel. Sokkal inkább kikapcsolódnak az érzékszerveink, és csak a dalokra tudunk koncentrálni.
A blues-os, könnyen befogadható húzószámok után jön a kicsit feledhetőre sikerült That’s Right, majd az utolsó két dal erejéig ismét felpörög az album.
A Punchin’ Bag és a Portugal Knife Fight egyensúlyba hozza az érzékeny alternatív popos hangzást, és egy sokkal zúzósabb, Ty Segall-féle garázs lo-fi irányába tereli a Tell Me I’m Pretty végét. Ezzel párhuzamosan a dalszövegek is keményebbé, érzéketlenebbé válnak.
Egyszerre sikerült szépre, és fájdalmasra a Tell Me I’m Pretty. A jó érzékű produceri munka is kellett ehhez a gyöngyszemhez, de a Cage the Elephant már tíz éve bizonyítja, hogy az egyik legtehetségesebb rockegyüttes, és ezzel az albummal végleg stabilizálhatják helyüket az indie színtér legnagyobbjai közt.
