Miután a műsorvezető eredeti párja, Andrei Mangra kilépett a műsorból, András és Zsófi a nehéz helyzetből egyre többet és többet hoz ki.
Szabó Zsófi és Istenes László volt a pénteki, a mai Mokka két műsorvezetője. Azonban eljött a pillanat, amikor Zsófi otthagyta a műsorvezetői széket. Történt ugyanis, hogy éppen Suti András érkezett a stúdióba. Így mellé ült át, riportalanyként szerepelt Zsófi is.
Laci pedig ezúttal egyedül faggatta őket. A Dancing With the Stars műsorában már a harmadik élő show jön, amikor ők ketten együtt mutathatják meg a tánctudásukat. Mindketten hálásak azért, hogy összeállhatott a párosuk. Nagy erőkkel, roppant kitartóan készülnek a szombati megmérettetésre.
Kapcsolódó cikk
Itt a vége: elbúcsúzott Szabó Zsófiéktól Andrei Mangra, és kiderült, hová költözött a botrány után
Az elmúlt években vándormadárként élte az életét Andrei Mangra, mindig ott lakott, ahova éppen a munkája sodorta.
Miután a műsorvezető eredeti párja, Andrei Mangra kilépett a műsorból, András és Zsófi a nehéz helyzetből egyre többet és többet hoz ki. Nagyon értik, érzik egymás rezdüléseit, a rajongók pedig izgulhatnak, hogy milyen produkciókat tesznek színpadra ezen a szombaton.
Kapcsolódó cikk
Andrei Mangra vallomást tett a súlyos balhé után – Szabó Zsófinak is üzent
Andrei Mangra TV2–es interjújának előkerült a második fele is. A DWST táncosa, aki otthagyta a műsort, könnyek között számolt be arról, hogyan teltek a napjai a kemény balhé után, sőt, azt is elárulta, hogy a történtek ellenére nem hagy fel a tánccal.