A nő a bátyja esküvőjére lenne hivatalos, azonban nem szeretne elmenni, miután testvére nem engedi, hogy elvigye a barátnőjét magával.

Egyértelműen azzal van a gondjuk, hogy egy nővel jár

A 31 éves nő három éve van együtt párjával, a The Sun cikke alapján már az összeköltözést tervezik. Ennek ellenére bátyja esküvőjére a barátnő nem kapott meghívást, mert a vőlegény nem tartja jó ötletnek.

A menyasszony családja konzervatív, ezért a testvér azt ajánlotta, húga barátnője hagyja ki a templomi ceremóniát, és csak a lagzira jöjjön el. A nő Redditen osztotta meg történetét, hozzátéve, párja elfogadta ezt a kompromisszumot, de a posztoló igazságtalannak érzi, főleg, mivel a többi lánytestvér elhozhatják a barátjukat, pedig kevesebb ideje vannak együtt, mint ők. Egyértelműen azért kell egyedül mennie a ceremóniára, mert egy nővel jár.

Azt tanácsolták, az esküvő helyett vigye el valahova máshova a barátnőjét

A nő a döntés miatt inkább az egész esküvőt ki szeretné hagyni, ám ez feszültséget okozott a családban. Azt mondták, túlreagálja a helyzetet, és nem szabadna tönkretennie bátyja nagy napját.
A hozzászólók egyetértettek abban, a nőnek minden joga megvan, hogy mérges legyen. Kiemelték, hogy a testvérnek nem lenne szabad megakadályoznia, hogy ő és párja részt vegyenek az esküvőn. „A bátyád nem törődik a te boldogságoddal, akkor neked miért kéne az övével?”, kérdezte egy kommentelő.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet