Eva Green francia színésznő és modell a 2003-as Álmodozók filmmel vált világhírűvé. A számos szexjelenet sokáig meghatározta karrierjét.

Nagyon akarta a szerepet

Eva Green, aki az SZFE-ügyben is kiállt, interjút adott a Vulture magazinnak, amiben a Bernardo Bertolucci rendezte, 2003-as Álmodozók című debütálásának híres-hírhedt szexjeleneteiről faggatták.

Eva Green Almodozok Film
Eva Green Az Álmodozók Filmben / Fotó: Tfm Distribution

“Nagyon akartam ezt a szerepet, úgyhogy nem érdekelt a meztelenkedés. Addig színdarabokban játszottam, ahol nem igazán tudtam kifejezni magam, és az első filmszerepem rögtön Bernardo Bertoluccinál volt, akinek nagy rajongója voltam” – mondta Green.

Rettegett attól, hogy kirúgják az első napon

A forgatáson sem a meztelenkedés miatt aggódott, hanem amiatt, hogy rá fognak jönni, borzalmas színész vagyok.

Rettegtem tőle, hogy kirúgnak az első napon.

– mondta az interjúban az Álmodozók színésznője.

Kapcsolódó cikk

A forgatást élete egyik legjobb élményének nevezte, és a filmet is szereti, de borzalmasnak tartotta először látni magát a vásznon.

Londonban láttam először a filmet a legjobb barátommal, és borzalmas volt. Egészen nárcisztikus élmény. Rosszul lettem. Azóta, ha nem muszáj, sosem nézem újra a filmjeimet

– mondta. 

Ő lett a szexi francia lány

Ami a film utóéletét illeti, Greent bosszantotta, hogy gyakran kérdezik a film szexjeleneteiről.

Kapcsolódó cikk

A film nem kavart nagy port, de a szexre mindenki felfigyelt Green megállítása szerint.

Pedig hát volt ott történet is! Én lettem a szexi francia lány, aki szexel a filmekben. Féltem, hogy beskatulyáznak, miközben nyilván színészként szerettem volna elismertséget. Azóta is meztelenkedtem filmekben, de mostanra leálltam vele

– mondta Green, aki azt is elárulta a magazinnak, hogy a koronavírus-járvány alatt Londonban és Normandiában karanténozott, és ez a “soha véget nem érő történet” nagyon nehezen érinti, “szürreális”. Az első korlátozást könnyebben kezelte, mint a mostanit. Viszont pozitívan éli meg azt, hogy megtalálhatja magában a fényt.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet