A brit kulturális élet nyílt levélben biztosítja támogatásukról a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit. A britek mellett más nemzetiségű ismert emberek is kiálltak, mint az ausztrál Cate Blanchett vagy a francia Eva Green.

Nemzetközivé duzzadt az SZFE-ügy

Miután Vidnyánszky Attila lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványát fenntartó kuratórium elnöke, számos tüntetés – versfelolvasóstól kezdve élőláncosig – mellett több hazai ismert ember, intézmény és egyesület is támogatásáról biztosította az SZFE hallgatóit. Noha ez aligha hatja meg Vidnyánszkyt a nyilvánosságban adott nyilatkozataiból kiindulva: azt is mondta, az egyetemük mellett kiálló diákok mindössze a politikai pártok eszközei.

Azonban múlt hét szombaton Mundruczó Kornél rendező a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál új filmje, a Pieces of a Woman versenyez a rendezvényen – sajtótájékoztatóján #FreeSZFE feliratú pólóban jelent meg Petrányi Viktória (producer) és Wéber Kata (forgatókönyvíró) társaságában. A szintén Velencében, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre filmjükkel versenyző Horváth Lili rendező és Stork Natasa színésznő – akik az egyetem volt hallgatói – is hasonló öltözetben állt a világsajtó elé.

Mundruczo Kornel Freeszfe Szinmuveszeti Egyetem Velencei Filmfesztival Pieces Of A Woman Gyori Fidesz
(Balról Jobbra) Petrányi Viktória Producer, Kevin Turen Amerikai Producer, Wéber Kata, Vanessa Kirby Brit Színésznő És Mundruczó Kornél A Pieces Of A Woman Című Film Bemutatóján 2020. Szeptember 5-Én / Fotó: Tiziana Fabi / Afp

A győri Fidesz Facebookon viszont “hányás” szöveggel osztotta meg a Mandiner erről szóló hírét, ám később ezt törölték. Érdekesség, hogy a Fidesz győri választókerületi elnöke Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, aki egyben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke.

Cate Blanchett-től Helen Mirrenen át Eva Greenig

A 2020-as Velencei Nemetközi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas színésznő. Ezt idén januárban jelentették be Velencében, akkor még nem sejtve, hogy sanszos, hogy elmaradhat a rendezvény. Áprilisban azt közölték a szervezők, nem akarják átterelni online térbe, júniusban pedig meg is hozták a döntést: kevesebb részvétellel, de megtartják normál keretek között.

Cate Blanchett Szfe Szinmuveszeti Egyetem Tiltakozas Oscar Dijasok Brit Kulturalis Elet Vidnyanszky
Cate Blanchett Oscar- És Golden Globe-Díjas Színésznő-Filmrendező / Fotó: Getty Images

Így tehát nem kellett messze mennie a nemzetközi zsűri elnökének, Blanchettnek, hogy halljon a Magyarországon zajló eseményekről.

A HVG úgy tudja, hamarosan a brit újságolvasók elé kerül az a levél, amelyet a brit kulturális- és közélet képviselői írtak alá a Színház- és Filmművészeti Egyetem „hiteles vezetése” melletti kiállásként. A levélben sorra veszik a SZFE átalakításainak az állomásait, az új kuratórium kinevezésétől a szenátus lemondásáig, illetve az egyetem elfoglalásáig.

SZFE-charta: Ezt a szöveget adták kézről kézre az élőláncos tüntetésen

Eljutott a Parlamentet őrző oroszlánhoz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak chartája. (A tüntetésről szóló beszámolónkat itt olvashatod.) A demonstráció célja, hogy ezzel álljanak ki az egyetem mellett, ami a hallgatók és tanárok szerint teljesen elvesztette az autonómiáját Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöknek való kinevezése óta. A demonstráción az egyetem chartáját eljuttatták a Parlamentbe.

A levélben azt írják, az SZFE átalakítása része egy olyan kultúrharcnak, amelyen keresztül a kulturális szférát és az intézményeket megpróbálják megfosztani az autonómiájuktól. A levél végén azt kérik a magyar kormánytól, hogy állítsa vissza az SZFE intellektuális és vezetői autonómiáját, amely szerintük létfontosságú a művészi kreativitás, az akadémiai kutatás és oktatás tekintetében.

Mucsi Zoltán: Kiver a víz, amikor a kultúrában is karaktergyilkossággal intéznek ügyeket

„Szemernyi bölcsesség” sincs a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyének a kezelésében Mucsi Zoltán szerint. A Válasz Online-nak adott interjúban elismerte, hogy nyilván van hiba abban, ahogy a Színművészeti működik, és nincs helyzet, amelyen ne lehetne javítani, de “ez a mód viszont, hogy le sem ülnek a Színművészeti vezetésével, hogy semmilyen egyeztetés nincs, az példátlan.

Az aláírók között van a már említett Blanchett, a fotóval is kiálló Salman Rushdie író, az Oscar-díjas Eddie Redmayne (A mindenség elmélete, 2015), szintén Oscar-díjas Helen Mirren (A királynő, 2006), a Pulitzer-díjas The Amazing Adventures of Kavalier and Clay könyv írója, Michael Chabon, az Oscar-díjas Pawel Pawlikowski rendező (Ida, 2015) és a kétszeres Tony-díjas Peter Brook színház- és filmrendező (Marat/Sade, 1966 és a Szentivánéji álom, 1971) is.

Noha nem a nyílt levél aláírói között vannak, de kiállt az Oscar-díjas Cuba Gooding Jr. (Jerry Maguire – A nagy hátraarc, 1977) és Eva Green színésznő-modell is az SZFE mellett, aki leginkább az első nagyjátékfilmjéből, az Álmodozók Isabelle karakterével azonosítanak.

Mind a ketten egy-egy fotóval tették mindezt. Utóbbi ráadásul Fliegauf Benedek Balázs Béla-díjas filmrendezőnek küldte el a fotót, amit aztán Fliegauf a Facebook-oldalán osztott meg. Az Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó megköszönte Eva Green támogatását Fliegauf posztja alatt.

Az aláírók listája:

Adam Low – rendező

Akram Khan – táncos, koreográfus

Ayelet Waldman – író

Augustus Casely-Hayford – történész, kurátor

Caryl Churchill – drámaíró

Cate Blanchett – színész

Chris Smith – politikus, egyetemi tanár

Christi Puiu – filmrendező

Colm Toibin – regényíró

David Edgar – drámaíró

David Gothard – színházigazgató

David Hare – drámaíró

David Lan – producer, szerző

Eddie Redmayne – színész

Eric Schlosser – író

Helen Mirren – színész

Joe Wright – filrendező

Jude Kelly – fesztiváligazgató

Juliet Stephenson – színész

Marie-Helene Estienne – színházigazgató

Nicholas Hytner – színházigazgató

Martin Sherman – drámaíró

Matthew Lopez – drámaíró

Michael Chabon – író

Nico Muhly – zeneszerző

Paul Mason – író

Pawel Pawlikowski – filmrendező

Peter Brook – színházi és filmrendező

Philip Pullman – író

Richard Eyre – színházi és filmrendező

Roger Michell – filmrendező

Salman Rushdie – író

Stephane Braunschweig – színházigazgató

Stephen Daldry – színházi és filmrendező

Stephen Frears – filmrendező

Tracey Seaward – filmproducer

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.