Új vezetést kell a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) élére választani és új munkatársak is kellenek – mondta Vidnyánszky Attila, az intézményt szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön a Kossuth rádióban.

Minden lényegi kérdésben mást gondolnak

A kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila szerdán találkozott az egyetem szeptember elsejei hatállyal lemondott vezetőivel.

Mint mondta, minden lényegi kérdésben mást gondolnak, az egyetlen pozitív hozadéka a találkozónak az volt, hogy egyetértettek abban: hétfőn el kell kezdeni az oktatást. Hozzátette: szeptember végéig a mostani vezetőség működik, az ő felelősségük, hogy elinduljon az oktatás. Azonban úgy véli, új vezetés és munkatársak kellenek az egyetem élére.

Vidnyánszky Attila, A Színház- És Filmművészeti Egyetemet Fenntartó Kuratórium Elnöke / Fotó: Nász Nikolett

Vidnyánszky arról is beszélt, hogy évtizedeken keresztül generációk érezték azt a zárat, hogy nem kerülhetnek be az egyetemre. Közéjük tartozik Mucsi Zoltán is, de ő annak ellenére, hogy nem nyert felvételt, mégis ajelenlegi hatalomátvételt kritizálja.

Attól meg a víz kiver már a politikában is, amikor karaktergyilkossággal igyekszenek elintézni ügyeket. Amikor ez aztán a kultúrába is átszivárog, akkor azért nagyon vissza kell fognom magam

– mondta Mucsi.

Vidnyánszky szerint a pártok a hallgatókat használják fel

ANemzeti Színház igazgatójának szavai szerint egyfajta kizárólagosság uralkodik az egyetemen a gondolatok, a módszerek, a filozófiák kapcsán és a konfliktus átöröklődik a generációk között.

„Végtelenül bezárt, végtelenül kirekesztő attitűd, amit az ember folyamatosan érez” – fogalmazott.

Nagy Ervin: Vidnyánszky egyedül fog ülni az egyetemen, mert senki nem lesz ott„Ordas baklövés” politikai ügyet csinálni a színészképzésből Nagy Ervin szerint, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetről nyilatkozott az RTL Klubnak. A színész felidézte, hogy dolgozott együtt Vidnyánszky Attilá val, de akkor még „sokkal nyitottabb ember volt”. – mondta az SZFE kuratóriumának múlt hónapban kinevezett elnökéről.

Hozzátette: a tanárok nem tudják elképzelni, hogy a „mi gondolataink” is beépüljenek a képzésbe. Megjegyezte: el kell fogadniuk azt a tényt, hogy „van más is (…), mert egy évtizedes igazságtalanság, hogy nincs más”. Az új egyetemi vezetést a kuratórium fogja megválasztani.

Vidnyánszky Attila szerint a pártok eszközként használják a diákokat ebben a helyzetben, hangzott el a Kossuth Rádió-interjúban.