Az Evermore Park szerint a szórakoztatóiparban ők jogosultak az Evermore (örökké, mindig) megnevezés kizárólagos használatára, míg Taylor Swift jogászai szerint a cég a tartozásait szeretné visszafizetni a remélt kártérítésből. 

Taylor Swift szerint egyértelmű a park indítéka

A Utah-i Evermore Park beperelte Taylor Swiftet, amiért szerintük az énekesnő 2020 decemberében megjelent stúdióalbuma, az Evermore  promóciós anyagaival jogosulatlanul használja a szabadidőpark védjegyét. A vállalkozás ezért most többmillió dolláros kártérítést követel Swifttől, írja a CNN.

Taylor Swift Evermore Park Per
Taylor Swift / Getty Images

A leginkább egy középkori európai település hangulatát megidéző Evermore Park Salt Lake City-től fél órára található. A beadvány megemlíti, hogy a park igazgatója, Ken Bretschneider nagyságrendileg 37 millió dollárt fektetett be, hogy lértrehozza a parkot, promotálja és megszerezze a védjegyoltalmakat. Azzal vádolják az énekesnőt, hogy vállalkozásuk forgalmának és jó hírnevüknek ártott a lemez.

Kapcsolódó cikk

Swift tavalyi második meglepetés-karanténalbuma két alkalommal is első helyet ért el a Billboard Top 200-as listán.

Swift szóvivője visszautasította a vádakat, mert szerintük a létesítmény már a lemez megjelenése előtt is pénzügyi nehézségekkel küzdött. Swift menedzsmentje annak is utánanézett, hogy a Utah állambeli ipartestület adatai alapján 2020 júniusában Bretschneider és az Evermore csoport legalább öt nagy építőipari céggel állt perben. A cégek szerint 28-400 ezer dollárral tartozik nekik Bretschneider, összességében tehát milliós tételt szeretnének behajtani rajta a különböző ki nem fizetett építési és tájrendezési munkálatok miatt.

„Elég egyértelmű, hogy mire megy ki játék” – fogalmazott Swift közleménye.

2015-ben a park levédette az Evermore megnevezést

A beadványból az is kiderül, hogy az album megjelenése után az Evermore Park honlapjának látogatottsága megugrott, és a vendégek, valamint a közösségi médiában a felhasználók mind aziránt érdeklődtek, hogy a park vajon kötött-e együttműködési szerződést Swifttel. Az albumra eső figyelem nyomán azonban a park lekerült a Google-ban találati lista első oldaláról.

Kapcsolódó cikk

Az Evermore megnevezés 2015 óta szerepel védjegyoltalom alatt  a ruházati cikkek, témaparkok és a szórakoztatóipar területén.

Bretschneider  szerint az énekesnő menedzsmentje által kínált ajándéktárgyak közül néhány jogosulatlanul használja a park által birtokolt védjegyet, és ezekért típusonként 2 millió dolláros kártérítésre tartanak igényt. 

Taylor Swift nem szokott megijedni a konfliktusoktól: 2014-ben a Spotify-t bojkottálta egy ideig, más jogi eszköze nem lévén a zenei streamingplatform ingyenes szolgáltatásaival szemben. Scooter Brown menedzser-vállalkozó pedig korábbi kiadóját – és ezzel első hét lemezének kiadási jogait – vásárolta fel, az énekesnő jóváhagyása nélkül 2019-ben. Swift azóta is próbálja kitalálni, mit tegyen, hogy visszaszerezze régi dalainak kiadási jogait. 

Vajon lesz-e annyira nagylelkű a jómódú énekesnő a céggel szemben is, ha elveszti a pert, mint rajongóival?  

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet