A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg magyar idő szerint csütörtök este jelentette be a vállalat új nevét. Ezentúl Meta néven kell majd hívni a közösségi oldalt működtető céget, amely az utóbbi időben botrányok sorozatával kénytelen megküzdeni.

A Meta megnyithatja a sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt a kapukat

„Mi építjük a kapcsolódás technológiáját, melynek középpontjába együttes erővel végre az embereket helyezhetjük. És együtt megnyithatjuk az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac előtt” – indokolta Mark Zuckerberg a Facebook Connect nevű eseményen egy kissé talán patetikus mondatokkal, miért is tartja indokoltnak a Facebook mint cég átnevezését.

Valamivel praktikusabb magyarázatnak hangzik, hogy a Facebook mint márkanév jelenleg egy termékhez (a legnagyobb közösségi oldalhoz) kapcsolódik.

De idővel, remélem, egy metaverzumot működtető cégként tekintenek majd ránk

– mondta Zuckerberg.

Az ezután Meta néven működő Facebook alapítója ezzal arra a nagyszabású tervre utalt, hogy a közösségi térből helyett/mellett egy „élő-lélegző” világot kívánnak építeni a virtuális valóságban. Erre a feladatra csak Európában 10 ezer új alkalmazottat vesz fel a vállalat.

Jól jöhet a Facebooknak a névváltoztatás

A névváltás jegyében a Facebook megvásárolta a meta.com domaint, ez már a Zuckerberg-birodalom zászlóshajójára mutat.
Az átmárkázás időzítése jól jöhet a vállalatnak, amelyről az utóbbi időben sorra derülnek ki kellemetlen dolgok. Néhány napja került elő az a kiszivárgott belső dokumentum, amely szerint a Facebook kesztyűs kézzel bánik a szélsőjobbal.
Korábban a vállalat egy volt alkalmazottja, Frances Haugen azzal állt elő, hogy bár a közösségi oldal pontosan tudja, hogy az Instagram mennyire toxikus, mégsem tett semmit. Haugen később névvel és arccal is vállalta, hogy elmondja: szerinte a közösségi oldal a felhasználók biztonsága helyett inkább a pénzt választja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet