Egyszerű hírszemlékre és profilokra cserélték a csúcstechnológiát

A teljesítések ellenőrzése során kiderült, hogy az időközben EuroAtlantic Consulting & Investment, Inc. névre váltó cég az idő múlásával egészen más feladatokat végzett, mint ami az eredeti megállapodásban szerepelt. A vizsgálat szerint „a leigazolt és kifizetett »teljesítés« 2023-tól jellemzően napi európai uniós hírösszefoglalókból, hírlevelekből, uniós biztosokról és külföldi közszereplőkről nyílt forrásból készített személyprofilokból, valamint védelmi, nyugat-balkáni és amerikai belpolitikai elemzésekből állt. 2024-ben és 2025-ben a kiszámlázott tétel megnevezése már kifejezetten »európai uniós szaktanácsadás« és »elnökségi program« volt, ami egyáltalán nem fedi le a szerződés tárgyát”.

Különös körülmény, hogy a Miniszterelnökség korábban már rendelt hasonló uniós sajtószemlézést a volt miniszter hazai cégétől, az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektető Kft.-től. A tárca közleménye szerint „a szerződések megszűnése után viszont ezt a tevékenységet a fenti, jóval drágább EAC International-szerződés terhére számolták el, negyedévente 142–160 millió forintért – holott az EAC-szerződésben eredetileg kikötött szolgáltatásokat nem, vagy csak részben nyújtották”.

A vizsgálat során egy teljesítési jelentésen felejtett belső jegyzet is előkerült, amely arra kérte a tárca egyik államtitkárát, hogy írja alá a papírt, amelyet a megbízott cég képviselője csak utólag fog ellátni kézjegyével. A Miniszterelnökség szerint ez érdemi kontroll nélküli formális kifizetésekre utal – idézte fel a 444.

A feljelentés beérkezése után a nyomozó hatóságnak vagy az ügyészségnek döntenie kell a nyomozás elrendeléséről vagy elutasításáról – számolt be róla Szily László a 444 oldalán.