Járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva kerülték meg a versenyt

A Miniszterelnökség vizsgálata rámutatott arra a jogi mechanizmusra, amellyel a versenyt kiiktatták: „a szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól.” A vonatkozó kérelmet az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely nyújtotta be a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzshöz, a felmentést pedig az egészségügy irányításáért is felelős belügyminiszter, Pintér Sándor hagyta jóvá.

A tárca jelenlegi álláspontja szerint a mentesítés jogalapja teljesen hiányzott. A közleményben kiemelték: „Erre az egészségügyi törvény kizárólag járvány elleni védekezés kapcsán, egészségügyi válsághelyzet idején ad lehetőséget.” Ehhez hozzátették: „Semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak »amerikai innovációk és high-tech megoldások« meghonosításához.”

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a korábbi kormányzati ciklusban számos minősített és nem nyilvános kormánydöntés született. A most feltárt szerződés dokumentációjának védelmére ráadásul különleges titkosítást alkalmaztak. A kormányzati tájékoztatás szerint a szerződésről rendelkező 2021. januári kormányhatározatot és iratanyagát eredetileg 2040-ig minősítették titkosnak. A minisztérium közleménye szerint „szintén hivatali visszaélésre ad gyanút az, hogy a beszerzéssel kapcsolatos iratokat titkosították, és azok minősítését évekkel a koronavírus-járvány után is fenntartották (…) noha az egészségügyi válsághelyzet már évekkel korábban megszűnt.” A kifizetett számlák vizsgálatakor az ellenőrök olyan teljesítési igazolásokra bukkantak, amelyek a csúcstechnológia helyett egyszerű hírösszefoglalókról és személyprofilokról szóltak.