Az HBO sorozata, a Patria a hírhedt terrorszervezet, az ETA bűneit tárja fel

Az HBO minisorozatot készített Fernando Aramburu nagy sikerű, Patria című regényéből. Az író elmondta, mi a világsiker titka és milyen reakciókat váltott ki a regény és a sorozat híre hazájában.

Egy regény, amely állandóan téma a kocsmákban is

Mostanában számos olyan dokumentumfilm vagy sorozat készült, amely a közelmúlt politikai eseményeit sajátos, új szempontból dolgozza fel. Ilyen a Trump-kormányzat bevándorlási politikáját testközelből és objektív módon bemutató Immigration Nation dokureality. Az A Time to Stir a Columbia Egyetem 1968-ban történt elfoglalását mutatja be – nem csak a fehér diákok szempontjából. A hírhedt terrorista vezér, Oszama bin Laden portréját pedig a számítógépén tárolt anyagok segítségével rajzolja meg a Bin Laden’s Hard Drive.

A Patria sorozat botrányt keltő plakátja / Fotó: HBO

Az HBO múlt héten kezdte vetíteni Fernando Aramburu azonos című bestsellere alapján készült minisorozatát, a Patriát, amely az ETA baszk szeparatista terrorszervezet több mint négy évtizeden át tartó terrorcselekményeinek hosszútávú következményeiről szól, írja a The Guardian.

A sorozat vége felé az egyik szereplő kimondja:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Semmi sem fog változni csak azért, mert írtak egy könyvet.[/perfectpullquote]

Ugyanakkor mintha Aramburu a baszk szerzők régi adósságát törlesztené nagysikerű művével. Az eddigi művészi alkotások ugyanis nem foglalkoztak a vérontások áldozataival, hanem elsősorban a gyilkos terroristák szempontjából vizsgálták az eseményeket: az ő lelkivilágukkal és háttértörténeteivel foglalkoztak. Aramburu története két baszk család életén keresztül mutatja be, hogyan emésztette fel az ETA és annak öröksége mindennapjaikat és kapcsolatukat. Txato, a tisztességes családfő ellenállt az ETA zsarolásának, ezért a szervezet megölte. A családra gyakorolt következményeiken túl megismerhetjük a baszk kultúrát és társadalmat, és mindazt a rengeteg változást, ami Spanyolországot jellemezte az elmúlt évek során.

Fotókon a megemlékezés a barcelonai terrortámadás első évfordulóján

A katalán fővárosban ezrek rótták le kegyeletüket az egy éve történt terrortámadások áldozatai előtt. IV. Fülöp spanyol király elnökölt a megemlékezésen a Placa de Catalunyán. A szertartás nem volt mentes politikai felhangoktól. Megemlékezés a barcelonai terrortámadások első évfordulójára

A baszk származású író az 1980-as évek óta Németországban él. Regénye sikere messze túlnőtt Spanyolország határain. Több mint 30 nyelvre fordították már le, a négy évvel ezelőtti megjelenése óta közel egymillió példányban kelt el világszerte, és most megérkezett az HBO-sorozat is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A regény állandó beszédtémát szolgáltat Spanyolországban: nemcsak a médiában, hanem a kocsmákban, az iskolákban, az utcán és természetesen a különböző beállítottságú politikai csoportok között[/perfectpullquote]

– mesélte a szerző.

A sorozat plakátja mély sebeket szakított fel

„Olyan egyetemes témákról esik szó, amelyek megértéséhez nem szükséges spanyolnak lenni. Családi ügyek, utazások, betegségek, szerelem és párkapcsolati konfliktusok, sportolás, munkaügyi problémák, és még számtalan olyan téma, ami mindenkit érint. Mindez néhány vicces jelenettel megfűszerezve” – adott magyarázatot Aramburu arra, miért olyan népszerű a regénye.

Ez a 100 legjobb könyv, amelyek átformálták a világot – A tíz legjobb politikai regény

Minden idők legnagyobb hatású könyveinek százas listáját állították össze a BBC által felkért szakértők. Az alábbi listánkon a 10 legjobb politikai regényt tárjuk elétek. legjobb könyvek 2019, legjobb könyvek 2020, legjobb politiki regények, legjobb közéleti regények, bbc könyvek, könyvek átformálták a világot

Ám annak ellenére, hogy a spanyolokat minden jel szerint kiváltképp izgatja a több mint 800 ember halálát követelő konfliktus, két évvel az ETA feloszlása és közel egy évtizeddel az erőszakos cselekmények megszüntetése után még mindig élénken élnek a társadalomban az évtizedek alatt ejtett sebek.

A filmes adaptáció hivatalos plakátja egymás mellett, a földön fekve ábrázolja a halott Txatót ölelő feleséget és az ETA bebörtönzött, meztelen terroristáját is. Mindez hatalmas dühöt váltott ki néhányakból, akik szerint ezzel az HBO egyenlőségjelet kívánt tenni a terrorcselekmények és a spanyol állam reakciója közé, amely félkatonai kivégzőosztagot is bevetett.

Egy spanyol nyelvű lap az író szemére vetette, hogy bizonyos részletek megegyeznek az egyik bűnbánó ETA-tag 2015-ben megjelent memoárjában leírtakkal.

Patria – Szeptember 27-től az HBO GO-n

Próbáld ki ingyen az HBO GO-t hűségidő és kötöttségek nélkül és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu Csatlakozz az HBO közösségéh…

„Rengeteg könyvet olvastam el a Patria megírásához, hogy a kitalált szereplőimet valós helyszíneken, valósághű módon jelenítsem meg. A regényben minden mondatot magam írtam” – jelentette ki az író, aki elismerte, hogy olvasta az említett visszaemlékezést is, hogy a fegyverekről és a búvóhelyekről pontos információt szerezzen.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nagyon együttérzek az áldozatokkal. Dühös voltam, amiért egy felfegyverkezett csoport másokra kényszerítette az akaratát, és ezt a társadalom egy része üdvözölte. Azt gondoltam, hogy az irodalom segítségemre lehet egyrészt abban, hogy demokrataként kifejezzem tiltakozásomat, másrészt pedig hogy emléket állítsak azoknak a borzalmaknak, amiken keresztülmentünk[/perfectpullquote]

– mondta Aramburu arról, hogy külföldön élő baszkként hogyan ítélte meg az ETA tevékenységét.

Kezdőlap > Design > BRÉKING > Nézem>Film > Nézem > Az HBO sorozata, a Patria a hírhedt terrorszervezet, az ETA bűneit tárja fel
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból