Évről évre nagymértékben növekszik az elektromos autót vásárlók és a villamos gépjárművel közlekedők száma, észlelhető a lényeges elmozdulás az elmúlt öt évben. Mégis bőven van még hova fejlődni, annál is inkább, hiszen az európai uniós irányelvek folyamatosan szigorodnak a mindinkább környezetbarátabb közlekedés érdekében.
Több helyről hallani, hogy itt az ideje változtatni, a bolygónk bajban van, fogynak a természeti kincseink. Mind magánemberként, mind céges dolgozóként, vezetőként helyt kell állni és gondolkodásmódot kell váltani.

Céges töltőállomások telepítése

A cégek részéről a környezetbarátabb életformát segíti az is, ha elektromos töltőállomások telepítésével támogatják a minél gyorsabb átállást a villamos autózásra.
Ha a magánszemélyek vagy más vállalkozások azt látják, hogy lehetőségük van megannyi helyen tölteni az autójukat, akkor magabiztosabban vágnak bele egy saját elektromos autó vásárlásába vagy a teljes céges flotta lecserélésére.

Mit takar az elektromos töltőállomás fogalom?

Elektromos töltőállomás annak a helynek a megnevezése, ahol minimum két olyan töltőpont ki van építve, amely elérhető mindenki számára.
A töltőpontok kiépítéséhez több mindenre szükség van. A legfontosabbak a különböző engedélyek beszerzése, emellett szükséges a töltőberendezések szakszerű, minőségi termékekkel és magas színvonalú tudással történő telepítése.

Szakszerű telepítés

A töltőállomások kiépítéséhez elengedhetetlen a megfelelő szakképzettség, a tapasztalat. Olyan partnercéget kell keresni, akik jártasak a jogszabályi előírásokban, a szakmai követelményekben, és végeztek már kellő számú telepítést.

Az EautóTöltőkábel.hu elektromos autókhoz töltési megoldásokat kínál, országos szinten forgalmaz különböző töltőket és végez hálózata segítségével telepítéseket. A webshopként indult cég mára már kivitelezőként végzi ügyfelei számára az elektromos töltőállomások kiépítését.

A megbízást végző szakembereknek először fel kell mérnie a helyszínt elektronikai szempontokból, megvizsgálni, hogy milyen feltételek mellett lehet a telepítéseket elvégezni. Az EautóTöltőkábel.hu ellátja a megbízást adó céget a megfelelő tanácsokkal, hogy milyen típusú, teljesítményű töltő, töltőkábel javasolt, és segít az engedélyek beszerzésében is.
A beüzemelést követően sem ér véget a megrendelővel a kapcsolat, a telepítő cég végzi az időnkénti karbantartási, felülvizsgálati munkákat.

Miért jó ötlet egy fizetős töltő?

Egy fizetős töltőállomás telepítése a vállalkozáshoz több szempontból is jó ötletnek bizonyul. Egyrészt jó bevételi forrás a cég számára, jót tesz a hírnevének is, másrészt azok az emberek, akik igénybe veszik a töltési lehetőséget, lehet, hogy kihasználják a kapcsolódó vásárlási lehetőséget is a cégnél, ha érdekes nekik.
Épp ezért javasolt egy nyilvános fizetős töltő telepítése a kiskereskedelmi, vendéglátóipari cégek, szálláshelyek, valamint irodák, műhelyek, benzinkutak közvetlen környezetében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-www.meseweb.hu - 2024 március - Cikk2

Mik a kislányok kedvenc mesekönyvei?

A kislányok nagyon szeretik, ha meséskönyvből olvasunk nekik, hiszen ilyenkor ők maguk képzelhetik el az egész történetet és alig várják, hogy napról napra egyre tovább haladjunk a történetben.

https-__mufushop.hu_ - 2024 március - Cikk2

Csodaszép kert télen-nyáron!

Egy szép, üde zöld gyeppel rendelkező kertbe mindig öröm kiülni vagy csak kitekinteni az ablakon és megszemlélni a kinti színkavalkádot.

patikamra.hu - 2024 március - LinkMarketing - 1

Miért érdemes kollagént fogyasztani?

Napjainkban egyre többször találkozhatunk kollagén tartalmú készítményekkel, sokan viszont csak a szépségre való pozitív hatásairól ismerik ezt az anyagot.

alkatreszekrobogohoz.hu - 2024 március - LinkMarketing - 2

A megfelelő helyzetjelző izzó kiválasztása és cseréje

A járművek láthatósága több okból is kifejezetten fontos a mindennapos közlekedés során. Természetesen már önmagában azért is, mert ha nem működnek a lámpák, akkor szinte garantáltan érkezni fog a csekk, és fizethetjük a büntetést.

1-3

Ki lőtt 10 gólt egy focimeccsen?

A modern futball nagyrészt a védekezésre koncentrál – túl sok meccs végződik 0:0-s eredménnyel, három gól pedig eredményessé teszi a mérkőzést a szurkolók és a megfigyelők szemében.

002

Légy ott a Youtube-on is!

Ezért nem kérdés, hogy ha ott vagy Te is, akkor jó eséllyel potenciális vevőket érhetsz el vele. Persze nem mindegy, hogyan csinálod!

httpswww.skandimania.com - 2024 február - Cikk3

Hogyan válasszunk szaunát?

Bár Magyarországon rengeteg településen van szaunázási lehetőség, meghittebb, bensőségesebb lehet az élmény, ha az embernek van egy sajátja. Így mindig azokkal töltheti az idejét, akikkel szeretné, és el sem kell utazni egy kis frissítő szaunázáshoz.

https-__fogpotlasklinika.hu_ - 2024 február - Cikk2

Mi a megoldás fogatlanság esetén?

Nem csupán egy-egy elvesztett fog pótlására, de teljes fogatlanság fennállásakor is a fogimplantátumok jelentik a legideálisabb megoldást. Ilyenkor 3-8 implantátum segítségével fix híd készülhet, ha viszont az egyesével történő pótlás mellett döntenénk, akkor 12-14 implantátum válhat szükségessé állcsontonként.