A Debrecenből induló Flexible Juice immár negyedik albumát adta ki a napokban. A duó tagjaival, Kaszás Sándorral és Kósa Erzsébettel (Zsike) beszélgettünk az új lemez születéséről, érvényesülési lehetőségekről, rétegzenéről és persze a páros kapcsán gyakran emlegetett Sonic Youth-ról.

ContextUs: Október 24-én jelent meg az új lemezetek a Recorderen több mint két és fél év után. Gratulálunk! Mi történt a 22 vágy a tenger vázlata és az egy ideiglenes égen át között?

Kaszi: Elköltöztünk Debrecenből Budapestre, Zsike lediplomázott és dolgozni kezdett, én kétszer munkahelyet váltottam, egyszer például a költözés miatt. Magunkhoz képest egész sokat koncerteztünk. Illetve sokat olvastam, gitároztam, zenét hallgattam és dalokat írtam.

ContextUs: Meséljetek erről a váltásról, kérlek! Milyen előnyei-hátrányai vannak a két városnak?

Zsike: Debrecenben valamivel nyugodtabb az élet, és ez a programok terén is így van. Ha van valami olyan dolog, ami érdekel, koncert, kiállítás, akkor elmész és megnézed. Viszont Budapestre a bőség zavara jellemző, ami persze egyáltalán nem probléma csupán fizikailag és anyagilag is nehéz mindenhol ott lenned, ahol szeretnél. Másrészről többet tudunk itt és a környező városokban koncertezni.

19025173 1393657907378639 5427365999915530017 O
/ Fotó: Eszter Ateh Csüllög

ContextUs: Az új album sötétebb, ugyanakkor letisztultabb, mint az előzőek. Mi ennek az oka?

Kaszi: Az, hogy miért lett sötétebb, nem tudnám megmondani. Ez most így jött, valamiért most ezek érdekeltek. Letisztultabb azért lett, mert rájöttem, hogy ezt a lemezt nem fogjuk tudni egyedül vagy valami lo-fi módszerekkel/haveri segítséggel felvenni, hanem kelleni fog egy ember, akinek van stúdiója, jól ért a rögzítéshez, keveréshez, de nem akarja fényesre sikálni a lemezt.

ContextUs: Ki lett végül ez az ember?

Kaszi: Illés Nándi. Az ő stúdiójában készült a lemez, ami, mint kiderült, ugyanabban az épületben van, mint a mi próbatermünk. Mutattam egy-két demót Nándinak április körül, és megbeszéltük, hogy felveszünk egy számot, és ha tetszik a hangzás, akkor haladhatunk tovább. Tetszett, így kinéztünk nyár végén egy dátumot, kivettünk 3 nap szabit, és felvettünk mindent. A keverés körülbelül egy hónap alatt elkészült

ContextUs: Tudnátok mondani pár olyan albumot, amelyek nélkül az egy ideiglenes égen át nem születhetett volna meg?

Kaszi: Inkább zenekarokat tudnék mondani, akiknek akár egy-egy száma vagy az egész munkássága inspirálta a lemez különböző dalait: Suicide, Aphex Twin, Moon Duo, Shocking Pinks, Acid Mothers Temple…

ContextUs: A zenekarban csak ketten vagytok. Nem hiányzik egy dobos?

Zsike: Igazából nem. Mindkét dolognak megvan a maga előnye és hátránya is.

Így, hogy mi csak gépdobot használunk, nem kell azzal foglalkozni, hogyan tömjük be a dobcuccot egy Suzuki hátuljába.

Viszont a hátránya az, hogy nagyon kell figyelni, és viszonylag pontosan játszani, mert elég nehéz visszahozni a dolgokat, ha valahol elcsúsztunk a dobtól.

Kaszi: Jelenleg abszolút nem hiányzik a dobos. A mostani lemezen gyakorlatilag minden számban elektronikusabbak a dobalapok. Direkt mellőztük az élő dobhangzást. Már az előző albumon is ezt akartuk volna, de ott egy kicsit bátortalanabbak voltunk ezen a téren.

Flexible Juice – egy ideiglenes égen át (full album)

A Flexible Juice új lemeze. A lemez letölthető: http://flexiblejuice.bandcamp.com/ -ról egy ideiglenes égen át 1. teliholdat. Majd 0:00 2. Allegória: nofollo…

ContextUs: Az albumon egyaránt vannak magyar és angol dalok. Más szövegírási technikát igényel a két nyelv?

Kaszi: Nem hinném, hogy más technikát igényelne. Ugyanúgy gitározás közbeni dünnyögésekből, jegyzetelésekből, írogatásokból születnek a dalok, de néha angolul jön valami jó sor, és az valahogy megmarad bennem, és végül angol szövegű dal lesz belőle. Most például két számnál is ez történt.

ContextUs: A low fidelity eléggé gitárcentrikus. Ti milyen pedálokat használtok?

Kaszi: Mi gyakorlatilag alap pedálokat használunk. Egy Boss distortiont egy Korg multieffektel, plusz még van egy pitch shifter pedálom.

Zsike: Én egy distortion és egy multieffect pedált használok.

ContextUs: A veletek készített interjúnkban azt mondtátok, hogy terveztek egy csak angol nyelvű EP-t kiadni. Hol tart ez a projekt most?

Kaszi: Amikor ezt mondtuk, valószínűleg pont az a két dal volt születőben, amelyek most rákerültek erre a lemezre: My Spaceship’s Waiting For You, I Can’t Sleep. Lehet, volt még egy harmadik is angolul, azért hittem, hogy majd lesz egy angol nyelvű EP.

Koncert
/ Fotó: A Flexible Juice Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Nem gondoljátok, hogy könnyebb angol nyelvű dalokkal érvényesülni? A stílusotok mind angolszász zenekarokban gyökerezik.

Kaszi: Rám ebből az angolszász zenéből elsősorban csak a zene van hatással, a szöveg már nem annyira. Persze amelyik számot nagyon szeretem, annak jobban figyelek a szövegére, ha nem értem, elolvasom neten stb. De a mi zenénk szövegére nem ezeknek a daloknak a szövege hat általában, hanem a körülöttem lévő dolgok, álmok, képek, könyvek, versek.

Elsősorban magyarul olvasok könyveket, verseket, novellákat, és szeretem is magam ezen a nyelven kifejezni.

Úgy érzem, bátrabban is fogalmazok, és ha szabad így mondanom, (egy magamhoz képest felállított mérce szerint) jobb, művészibb szöveget tudok létrehozni a saját nyelvemen. Legalábbis eddig így volt, aztán lehet, a következő lemezre sokkal több angol dal születik. De hogy érvényesülni melyikkel lehet jobban, arról szerintem bőven megoszlanak a vélemények, nálam okosabb kritikusok, zenetudósok között is.

ContextUs: Egyáltalán szeretnétek jobban érvényesülni? Mennyire szűkös a rétegzene megbélyegzés?

Kaszi: Természetesen jó, ha minél több emberhez eljut a zenénk, sokan eljönnek a koncertjeinkre, érdeklődnek és hallgatnak minket. Ezek mind jó dolgok, és végül is az a lényeg, hogy szeretnénk jobban érvényesülni, de nem minden áron, és nem is fontos, hogy mindenkihez eljussunk. Nem is érzem, hogy a mi zenénk mindenkinek való lenne. Persze nem szeretném megmondani, hogy kinek való és kinek nem.

ContextUs: Szerintetek miért élik reneszánszukat az olyan együttesek, mint a Dinosaur Jr. vagy a My Bloody Valentine? Mintha egyre több magyar zenekar hivatkozna a noise rock-ra, a shoegaze-re.

Kaszi: Fogalmam sincs. Én ezt nem vettem észre, hogy egyre többen hivatkoznának a noise rockra, a shoegaze-re már talán többen. De lehet, csak én olvastam kevés magyar zenekaros interjút.

ContextUs: Nem féltétlenül interjúkra gondolok, hanem inkább valamiféle tendenciára, hogy manapság több bandánál érezni ezeket a gyökereket. Például a már feloszlott Camp Koala is ilyen.

Kaszi: A Camp Koala mondjuk jó példa, ott tényleg érezni a Dinosaur Jr.-hatást. De nem tudom, hogy ez most mennyire tendencia. Lehet, csak én nem figyelek eléggé.

ContextUs: Courtney Love azt mondta az 1987-es Sisterre, hogy olyan, mint a legrosszabb LSD-trip Los Angelesben. Nekem ez a Sonic Youth-album és ez a CL-kommentár jutott eszembe, amikor meghallgattam az egy ideiglenes égen át-ot. Lehetnek analógiák?

Kaszi: Lehetnek. Köszönjük, ez igazán nagy dicséret nekünk.

/ Fotó: A Flexible Juice Hivatalos Facebook-Oldala

ContextUs: Melyik volt az utolsó jó SY-album?

Kaszi: Rather Ripped. Bár az sem volt már annyira egyenletes, de akadt rajta egy pár óriási dal, amit sz_rrá hallgattam, amikor megjelent az album. A The Eternal már tényleg nem volt annyira erős, de azért oda is sikerült tenniük egy-két jó slágert. De ha valami igazán csúcs lemezt kéne mondanom, akkor lehet, nem tudnék, mert nekem minden korszakuknak van egy csúcslemeze, és a hangulatomtól függ éppen melyik SY-korszakot szeretném hallgatni. Sokáig az Experimental Jet Set, Trash And No Star volt a kedvencem, a Goo és a Dirty nagyon inspiráló volt a Flexible Juice indulásakor, az A Thousand Leavest meg mindig másnaposan hallgattam/hallgatom. Egy időben csak a ’80-as években megjelent dolgaikat hallgattam, aztán csak bootlegeket, élő kazettás felvételeket. A SY-t újra és újra előveszem. Beszéljek még a Sonic Youth-ról?

ContextUs: Csak nyugodtan.

Kaszi: Túl sokat is tudnék beszélni a zenéjükről és a rám mért hatásukról. Ha nagyon belelendülök, még az is lehet, hogy egy külön interjút megtöltene.

Szóval maradjunk inkább annyiban, hogy ők voltak rám a legnagyobb hatással, és a mai napig fontos számomra a zenéjük.

Persze azóta rengeteg zenekar, zenész hatott rám, de ők az alap.

Ezért jó a Kolorádó Fesztivál_Ti mondtátok // ContextUs

Mi még nem felejtettük el, milyen jó volt veretni a Kolorádó Fesztiválon. Most megmutatjuk, milyen volt a ti perspektívátokból a második éve működő feszt. Ké…

ContextUs: A nyáron meghívást kaptatok a II. Kolorádó fesztiválra, ami azért elég nagy nyilvánosságot képvisel. Melyik a jobb: egy fesztivál vagy egy sima, két-három zenekaros koncert?

Zsike: Én személy szerint jobban kedvelem a fesztiválokat. Sok ember, sok zenekar, meleg, napsütés, meg ilyen nyári dolgok.

Kaszi: Én tudom élvezni nagyon a klub bulikat, de most olyan tök jó fesztiválokon léptünk fel, mint az általad is említett Kolorádó, a zebegényi Waldorf vagy UbikFarm, hogy most én is inkább fesztiválpárti lettem.

ContextUs: Hol lehet a közeljövőben táncolni a zenétekre? Esetleg várható egy turné is a lemezzel?

Zsike: November 10-én az Aurórában lesz a lemezbemutató-koncertünk. Fellép még Hó Marci, aki szintén lemezbemutatót tart és a Meteo.

Kaszi: Tavasszal szeretnénk összehozni egy turnét az új lemezzel.

ContextUs: Gyakran gondoltok Kim Dealre?

Zsike: Minden egyes próbán.

Kaszi: Én nem elégszer sajnos.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.