Leïla Slimani és Marie Darrieussecq Párizsból vidéki nyaralóikba vonultak önkéntes karantén okán, és megírták – vesztükre.
A fővárosból vidékre
Leïla Slimani és Marie Darrieussecq jelenleg Franciaország két legnépszerűbb kortárs írónője, de az olvasók és kollégáik haragja most utolérte őket. A The Guardian írása szerint az történt, hogy mindkét írónő leköltözött Párizsból a karantén idejére vidéki nyaralójába, és ennek hírére a francia olvasók igencsak felháborodtak. Egy írókollégájuk egyenesen Mária Antónia francia királynéhoz hasonlította Slimanit.
Slimani, a Goncourt-díjat nyert Lullaby című bestseller regény szerzője a Le Monde hasábjain írta meg, hogyan indultak el Párizsból két gyerekével március 13-án és költöztek ki vidéki házukba. Úgy fogalmazott, hogy olyan volt, mint a Csipkerózsika.
Kapcsolódó cikk
„Ma éjjel nem jött álom a szememre. A hálószobám ablakán keresztül csak néztem, hogy pirkad a dombok mögött. A fű fagyos volt még, miközben a hársfák ágain már az első rügyek is megjelentek” – mutatja be a vidéki idillt az írónő.
Darrieussecq a Le Point-ban vallotta be, hogy a párizsi rendszámú kocsiját inkább eldugta a nyaraló garázsában érkezés után, és az ott parkoló régi autójával közlekedik, mert érzi, hogy nem szerencsés vidéken párizsi rendszámmal közlekedni.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Két szarvastehén legelészett a parlagon maradt kertünkben. Elmegyünk a tengerhez. A súlya, ereje, közönye megcsap. A part kihalt. Most már tudom, milyen a bolygó emberek nélkül[/perfectpullquote]
– számol be a vidéki élményekről Darrieussecq.
Franciaországban is, ahogy több európai országban is megtörtént, az emberek a nagyobb városokból, gócpontokból a vidéki nyaralójukba menekültek a kijárási tilalom elől. A helyiek meg azzal vádolják őket, hogy elterjesztik közöttük is a vírust. A városokban már rendőrök felügyelik, hogy az ott élők ne menjenek vidékre húsvétkor. Ebben a légkörben Slimani és Darrieussecq cikke finoman szólva nem nyerte el az olvasók és az írótársaik tetszését.
Karanténszégyenítés Franciaországban
„Hahó, csóró népek! Minden oké a 15 négyzetméteres lakásotokban, ahol hárman éltek? Hogy elüsd az idődet és megfeledkezz a bezártságról, bármikor elolvashatod egy írónő vidéki nyaralójában írt karanténnaplóját” – írta a Twitteren Nicolas Quenel újságíró.
Kapcsolódó cikk
A Brain magazinban megjelent cikkében Félix Lemaître azt emelte ki, hogy a láthatárt kémlelgetni, ahogy azt Slimani tette az írásában, egy társadalmi réteg kiváltsága. Véleménye szerint a szerző idilli vidéki házában készült képei ízléstelenségről árulkodnak azokkal szemben, akik számára a láthatár az elkövetkezendő hetekben csak a belső udvarig vagy a szemközti ház faláig terjed.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Lullaby szerzőjének karanténélménye a vidéki faszerkezetes házikójában valahol a Grimm testvérek párhuzamos univerzumában létezik[/perfectpullquote]
– írta Diane Ducret a Marianne című lapban, utalva a Csipkerózsika-hasonlatra.
„De legalább nem mindenkinek ugyanaz az tapasztalata. Ha Leïla Slimani számára a karantén tündérmese, számomra inkább pikareszkregény. Én a társadalom legalján álló csavargó vagyok, aki sóvárogva vágyik a szabadság után, és reméli, hogy találékonyságával túlélheti” – folytatta Ducret, hozzátéve, hogy Mária Antónia, aki megjátszotta Versailles-ban a parasztasszonyt, sem állhatott volna távolabb az emberek szenvedéseitől.
Kapcsolódó cikk
„Néha olybá tűnik számomra az értelmiségi emberek legjavának viselkedése, mintha a francia forradalom nem jutott volna el mindenhová. Mintha csak egy bizonyos réteg lenne feljogosítva arra, hogy beszámoljon az élményeiről” – kezdi Slimani kiváltságos pozícióját kritizálni Ducret is.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az én ablakomból nem látszik az égbolt. A szemközti épület mocskos, az üres utcák ordító félelemmel töltenek el. A harmincas éveimben, egy kétszobás lakásban egy vírus által gúzsba kötve és talán magányos pusztulásra ítélve lenni csak mérsékelten tesz próbára. Ezt talán kevésbé piacképes, mint Leïla Slimani aranyban fürdő dombjai és kaméliái, de talán jobban képviseli sokak életérzését[/perfectpullquote]
– zárta le a cikket Ducret.