A Bohém Rapszódia hónapok óta foglalkoztatja a sajtót. Ennek köszönhetően rajongók ezrei érzik át újra Mercury halálát, sorra jönnek elő régi felvételek az énekesről, jelennek meg újabb részletek az életéről. A BBC Four által készített dokumentumfilmben néhány, az énekes utolsó pillanataiban készült felvétel is látható. Nem könnyű végignézni.

 A 11 perces These Are the Days of Our Lives című videóban Freddie néhol ülve látható, a gyengeségtől már nem bírt állni. Mozdulatait eltúlozta, hogy kompenzálja állapotát. Rengeteg sminket viselt, Brian May, az együttes gitárosa elárulta, az énekest órákon át sminkelték, hogy eltakarják betegségének jeleit.

maxresdefault 1
Az utolsó képek egyike / Fotó: Youtube

Mercury halála pont akkor történt, amikor a világ még sokkal ellenségesebb volt az LMBTQ közösséggel szemben. Ezért többen az empátia teljes hiányát mutatták, amikor az énekes elhunyt, és halálát kicsapongó szexuális életének tulajdonították.

10+nemrég előkerült fotó, amelyeken Freddie Mercury és élettársa látható a ’80-as évekből

Mercury fodrászként ismerte meg Jim Huttont a ’80-as évek közepén, és a kezdetek sokszor nehzéségekbe ütköztek. Kétszer is próbált közeledni egy szórakozóhelyen a Queen énekese, de mindegyiket sikertelenség zárta. Végül a hamadik alkalomra, szintén ugyanazon a helyen, beadta a derekát Jim Hutton, nem tudott ellenállni a híresség kitartásának.

May és Roger Taylor, az együttes gitárosa nem sokkal halála után egy televíziós adásban védték meg szeretett énekesüket.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Elmondom neked, ragaszkodunk hozzá, hogy megvédjük őt, mert ő már nem tudja megvédeni magát[/perfectpullquote]

– mondta Taylor az interjúban.

Nézd meg a videót:

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.