A Freeszfe Egyesület fennmaradása múlik a decemberben megrendezésre kerülő aukción, ahol ismert emberek által felajánlott tárgyakra, élményekre lehet licitálni.

Márciusig elegendő pénzük maradt

Tavaly januárban alakult a Freeszfe Egyesület, ahol volt SZFE-s tanárok és diákok azért dolgoznak, hogy az alapítványivá alakult egyetem értékeit megőrizzék. Facebook-oldalukon számoltak be arról, mivel telt az elmúlt egy év, milyen osztályokat indítottak, eseményeket szerveztek.

A bejegyzésből az is kiderül, bár megalakulásuk óta számos adományt, épültet kaptak, illetve az oktatók nem kérnek pénzt munkájukért, pénzügyi kereteik végesek.

Márciusig tudják fedezni költségeiket.

Annak érdekében, hogy folytatni tudják munkájukat, december 12-én árverést szerveznek, ahol különleges programok, tárgyak megvásárlásával lehet támogatni az egyesületet.

Értékes tárgyakért, programokért folyik a licit

Több mint 100 színész, zenész, író, költő ajánlott fel számára fontos tárgyakat, de akad olyan is, aki közös programra invitálja a licitálókat. Például Szabó Simon filmes túrát, Sváby András vitorlázást ajánlott fel. De megvásárolható Nagy Ervin bőrkabátja, a legelső FreeSZFE-s szájmaszk, illetve dedikált kéziratok is.

Az aukción előzetes regisztrációval, Zoom-on vehetnek részt magánszemélyek és cégek is, emellett pedig névtelen licitálásra is van lehetőség, írja a Telex. Az esemény élőben követhető lesz a Freeszfe Facebook-oldalán.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet