Új épületet keres a Freeszfe Egyesület, elhagyják a VII. kerületi Damjanich utcában található helyet.

A Freeszfe Egyesület a szemeszter végéig marad az épületben

Közösségi- és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a nem is olyan régen alakult Freeszfe Egyesület, miután a politikai fronttá vált budapesti VII. kerület Damjanich utcájában található épület bérleti jogáról, a szemeszter végével, lemond – olvasható a szekresztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A továbbra is bázisdemokratikus keretek közt működő, autonóm, független közösség döntésének célja az SZFE 155 éves szellemiségéhez és hagyományaihoz méltó környezetet teremteni az alkotóműhelynek és a kezdetét vett munkának – tették hozzá. Kiköltözésük a zeneiskola ügyének megoldását ugyan nem biztosíthatja, de közös reményeik szerint a növendékeket és mestereket övező támogatás kitartása eredményre vezet majd.

Freeszfe-Egyesulet-Damjanich-Utca-Zeneiskola
A Freeszfe Egyesület A Damjanich Utcai Épület Átadásán / Fotó: Túry Gergely

Az oktatás folyamatosságát biztosítani hivatott, valamint a vizsgaelőadások és vizsgafilmek elkészítéséről nagylelkű támogatókkal és különböző játszóhelyekkel megegyezett Várkonyi Alapítvány a szemeszter végét tűzte ki az eredetileg határozatlan idejű szerződés felbontására. 

A Freeszfe Egyesület ezen időszak alatt a nyilvános pályázatában is körvonalazott tervek és víziók megvalósítására alkalmas, új helyszínt keres.

A Freeszfe Egyesület tagjai, oktatók és hallgatók, a Molnár Antal Zeneiskola vezetőségével folytatott egyeztetések alapján, velük közösen bíznak abban, hogy a politikai intermezzo, amelyről mindkét intézmény a sajtóból értesült, nem volt teljesen hiábavaló. A közleményben hozzátették, a kitartó társadalmi nyomás hatására a fenntartó tankerület és az önkormányzat az eddigieknél talán intenzívebben törekszik majd egy olyan konstrukció kialakítására, mely által a zeneiskola ügye rendeződhet.

A Fidesznek nem tetszett

Mint beszámoltunk róla, miután jelképes temetésen elbúcsúztatták az Ódry Színpadot, másnap bejelentették az egyesület tagjai, hogy kulturális központot hoztak létre. Ennek fizikai tere a VII. kerületben található épület, amelyet a kerület DK-s polgármestere, Niedermüller Péter biztosított. A Fidesznek azonban finoman szólva sem tetszett ez a döntés. Bajkai István a politikai párt országgyűlési képviselője „brutális balliberális erőszaknak” nevezte, hogy az egyesület megkapta a Damjanich utca épületet. Szerinte ugyanis azt a Molnár Antal Zeneiskola számára újíttatta fel az előző, fideszes városvezetés. Ebben az iskolában tanult korábban Kocsis Zoltán zongoraművész és Presser Gábor énekes-dalszerző is.

Kapcsolódó cikk

Bajkai nyilatkozata szerint Niedermüllerék politikai célra használják fel az épületet.

Hozzáfűzte: a Fidesz vizsgálja, hogy milyen jogszabályt sértett az önkormányzat a pályáztatás során, illetve felszólította azt, hogy adjon más épületet a zeneiskolának.

Az egyesület közleménye előtt néhány órával egyébként az Azonnali.hu-n is megjelent egy publicisztika, amelyben a szerző arra szólította fel őket, adják át a zeneiskolának az épületet.

"Az iskola örül a növendékeinek"

Bajkai érvelése azonban politikai csúsztatás, hiszen a Damjanich utcai épületben soha nem volt zeneiskola, Kocsis Zoltán és Presser Gábor pedig valószínűleg a nyolc különböző helyen is működő zeneiskola egyik részlegébe járhatott – ha nem éppen az Erzsébet körúti székhelyére. A Népszava megjegyezte cikkében, a fent említett művészek valójában kirakatrendezőnek tanultak, ugyanis a kirakatrendező iskola – hivatalosan Dekoratőr Iskola – 1955 óta működött a Damjanich utcában. A lap megjegyezte, az viszont igaznak tűnik, hogy az előző önkormányzat az épületet 2019-ben kimondottan a zeneiskola számára újíttatta fel az akkori önkormányzat, a mostaniak pedig talán egy pályázati célirányt is kissé rugalmasan kezelhettek. 

A tiltakozás persze egy ordas nagy politikusi csúsztatással folytMagát az épületet 1894-ben tervezte és építette meg magának és testvérének Jamniczky Lajos.atódik

Kapcsolódó cikk

A Damjanich utca 4. szám alatti épület talán leghíresebb korszaka akkor jött el, amikor 1920-tól 1944-ig ebben a házban működött a Budapesten dolgozó német, osztrák és cseh diplomaták és kereskedők gyerekei számára alapított Német Birodalmi Iskola.

Kisebbik fiam a Damjanich utcai Reichsdeutsche Schuléba jár. Most fejezték be az évet (…).a pedagógiában száz gáncsnál, kifogásnál és szidásnál hasznosabb és termékenyebb egy kedvező pillanatban alkalmazott dicséret és elismerés, még ha tudatosan túlzott is. A pesti német iskolában ebben nincs hiány. Valahogy azt érzi az ember, hogy ez az iskola örül a növendékeinek, szereti őket

– maga Karinthy Frigyes író írta ezt a német birodalmi iskoláról, ahová Ferenc (Cini) fia járt. Fontos leszögezni, hogy ez a birodalmi név nem a hitleri Harmadik, hanem a Vilmos császári Második Birodalomra vonatkozott, ahol legjobb németországi tanárok tanítottak és rengeteg híresség – többek mellett Darvas Iván, Gimes Miklós, Kende Péter, Kornai János, Székely Éva is járt ide.

A fenti közlemény megjelenése előtt tehát az egyik oldalon a frissen helyhez jutott színművészetisek öröme, másikon a zeneiskolaiak csalódottsága állt. A Freeszfe Egyesület ennek vetett véget.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet