Meglepően nemes céllal hordja a különc frizurát, rákos gyerekeknek gyűjtött vele

Sok felvont szemöldököt okoz Stu Turner frizurája. Korábban hosszú haja és szakálla volt, amit egy karika-frizurára cserélte, a haja egy vékony csíkban, a pajeszán keresztül ér össze a szakállával.

A karika-frizura is a pandémiával kezdődött

A szokatlan hajviselet története a lezárásokkor kezdődött. A Wales Online cikke szerint Stu Turner megfogadta, addig nem vágja le a haját és szakállát, amíg vissza nem mehet az irodába dolgozni. De, ahogy a 24.hu is megírta, a tervezett 3 hónap helyett 18 hónap után következett be.

Stu Turner Frizura Jotekonysag
Amikor eljött a visszatérés ideje, úgy döntött, nem csak egyszerűen levágja a haját, hanem jó célra fogja felhasználni. Ezért rákos gyerekekkel foglalkozó alapítványnak ajánlotta fel, hogy parókát készítsenek belőle.

Stu Turner komoly összeget gyűjtött össze rákos gyerekeknek

De úgy döntött, nem fog itt megállni. Pénzgyűjtésbe kezdett, és az adományozók szavazhattak, hogy milyen frizurát vágat majd magának. A befolyt összeg pedig azt befolyásolta, meddig tartja majd meg a viseletet.

A lehetőségek között szerepelt egy ananász-frizura, egy Vanilla Ice-féle haj, egy kis hajsziget, és a végül nyertesként befutott karika-frizura is. A furcsa hajviselet segítségével több, mint ezer fontot sikerült jótékony célokra összegyűjteni.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból