Egy függőségbe belekeveredni viszonylag könnyű – kilábalni belőle viszont már annál nehezebb. Sokaknak hosszú évekig tart, mire teljesen le tudnak szokni például az alkoholról, és még ilyenkor is segítségre szorulnak. Hogyan lehet hatékonyan kezelni a függőségeket?

Összetett módszer, sokrétű terápia

A legtöbb ember ott hibázik, amikor csak a függőségét próbálja legyőzni. Egy alkoholista például már attól gyógyultnak hiszi magát, ha pár hónapig, esetleg évig meg tudja állni, hogy ne igyon. Ezzel viszont az a gond, hogy nem veszi tudomásul azt, hogy a függőség csak egy “tünet,” aminek valamilyen kiváltó oka van.
Márpedig ha a mögöttes problémákat nem kezeljük, akkor a függőség visszatérhet, hiszen újra adódhatnak olyan helyzetek, amikre az illető nem tud másképp reagálni, mint azzal, ha az alkoholhoz nyúl.
A végső cél tehát nemcsak a függőség legyőzése, hanem az, hogy a kiváltó okokat is megszüntessük. Azaz megtanuljuk kezelni a konfliktusokat, felállni a kudarcélmények után és szembenézni az életben felmerülő kihívásokkal. Mindezt pedig csak úgy lehet kivitelezni, ha az elvonókúra mellett egy komplex terápián is részt veszünk.

Úton egy új élet felé

Ha komolyan gondoljuk a változást, akkor először ismerjük be magunknak, hogy a függőségünk eluralkodott rajtunk, ezután pedig ne féljünk segítséget kérni! Keressük fel a balatonfűzfői Swan Lake Központot, amely alkoholfüggőségben szenvedők gyógyításával is foglalkozik! Az intézmény a Swan Lake Módszer alapján működő 4-6 hetes intenzív terápiával segíti pácienseit az újrakezdésben.

A bentlakásos terápia pontosan ütemezett napirend szerint zajlik, az elvonókúra mellett pedig különféle foglalkozásokat is kínál. A páciensekre a nap 24 órájában ápolók felügyelnek, és minden hétköznap rendelkezésre állnak a pszichológusok, pszichiáterek is.
A bentlakásos terápia pontosan ütemezett napirend szerint zajlik, az elvonókúra mellett pedig különféle foglalkozásokat is kínál. A páciensekre a nap 24 órájában ápolók felügyelnek, és minden hétköznap rendelkezésre állnak a pszichológusok, pszichiáterek is.
Napi négy alkalommal tartanak csoportos foglalkozásokat, mely során a páciensek egy segítő, támogató közösségben nézhetnek szembe a félelmeikkel, és győzhetik le a szenvedélybetegségüket. A csoport tagjai bátorítják egymást, megtanulják, hogyan kezeljék a konfliktusokat, hogyan tekintsenek más szemszögből egy-egy adott problémára.

A terápia csak a kezdet!

A több hetes intenzív kezelés ugyan rengeteget segíthet, de ne feledjük, hogy a rehabilitációs program sikeres teljesítése még közel sem jelenti az út végét! A való életbe visszatérve a gyakorlatban is alkalmaznunk kell a terápia ideje alatt tanultakat, illetve természetesen szükség van az elhatározásra és a kitartásra, hogy akarjuk a változást!
A Swan Lake Központ szakemberei a kezelés időtartamát követően sem engedik el a páciensek kezét, ugyanis rendszeresen tartanak utókezelési napokat, ahol ismét lehetőség nyílik a terápiás közösségben való részvételre.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

20000173761.lowres

Ilyen egy minőségi borhűtő!

A borfogyasztás akkor igazán élvezetes, ha az adott ital a megfelelő hőmérsékleten kerül kiszolgálásra, ebben segítenek a bortemperáló hűtők.

httpswww.vital-max.eu - 2023 szeptember - Cikk4

Így építheted be mindennapjaidba az Ayurvedát

Ez az ősi indiai gyógyászati rendszer számtalan olyan gyógynövény alapú terméket fejlesztett ki, mely bárki számára előnyös hatásokkal bír, és nem kell gyógyszerekkel tömnünk magunkat egy-egy megfázás vagy kisebb egészségügyi probléma megjelenésekor.

https-__betonbooster.hu_ - 2023 szeptember - Cikk1

Mit tehetsz, hogy ne égjen meg a beton?

A megégett beton gyakori probléma, noha betonozni mindenki tud, mégis elég gyakran becsúszik ez a hiba, és mivel nemcsak esztétikai baklövés, hanem a szerkezet tartósságát is befolyásolja, a büdzsédre is hatással van.

szekszardallas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 2

Hogyan induljuk el, ha Tolna vármegyében keresünk munkaerőt?

A munkahely keresésének számos formája létezik manapság. Vannak felületek, amelyeket ennek szentelnek a közösségi médiában, de léteznek olyan weboldalak is, amelyek összegyűjtik az aktuális lehetőségeket, megkönnyítve ezzel nemcsak a jelentkezni vágyók, de a munkáltatók dolgát is.

httpswww.finnshop.hu - 2023 augusztus - Cikk2

Hogyan választ szerszámot egy ezermester?

Egy barkácsprojekt sikeres megvalósításához négy fő dologra van szükség: egy jó ötletre, némi kézügyességre, megfelelő alapanyagokra, illetve minőségi szerszámokra. Ha ezek közül bármelyik is hiányzik, nagy eséllyel kudarc lesz a vége.

stepoutgames.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1

Amit a kocsmakvízről feltétlenül tudni kell

Régi igazság: ahogy egyre többet iszik valaki, annál bölcsebbnek hiszi magát. Szerencsére van egy bevált módszer, amivel kideríthető, hogy az alkohol ébresztette önbizalom mennyire mozog a realitások talaján.

calderaspas.hu - 2023 augusztus - LinkMarketing - 1.

Milyen előnyei vannak a hidromasszázsnak?

A hidromasszázsnak számos előnye van, amely hasznos az egészség szempontjából. Cikkünkben összegyűjtöttük ezek közül a legfontosabbakat, továbbá arra is kitérünk, hogy milyen jakuzzit érdemes választani a megfelelő élmény elérése érdekében.

contextus.hu1

Jó ötlet a lézeres szemműtét nyáron?

Akiben már megérett a bizonyosság arra vonatkozóan, hogy jó ötlet a lézeres látásjavítás, és most azon töpreng, hogy de vajon jó ötlet lenne-e nyáron elvégeztetni, az a legjobb helyen jár!

https-__ozdallas.hu - 2023 július - Cikk9

A gyártás-termelés területén dolgozni unalmas?

Ha valamilyen oknál fogva állást akarunk váltani, de még nincs konkrét elképzelésünk arról, hogy milyen munkakört szeretnénk betölteni, akkor akár még a gyártás-termelés területén történő munkavégzés is szóba jöhet.