Szeptemberi nyílt levél és a hivatali tekintély sérelme
A volt nyomozó főügyész szeptember 29-én egy nyílt levelet adott ki az ügyvédjén keresztül. Ebben azt rögzítette, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai a májusig összegyűjtött bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutottak: az aranykonvojügyet politikai célból hozták létre. Fürcht a nyílt levélben azt állította: „A nyomozás akkori állása szerint látható volt, hogy 2026. március 3. napján maga Orbán Viktor miniszterelnök adta ki a feladatot a titkosszolgálatnak, hogy 2026. március 5. napján az ukrán pénzszállítókat fogják el.”
Lajtár István a felfüggesztés indoklásában kifejtette, hogy az ügyészekkel szemben magasabb etikai és magatartási elvárások érvényesülnek, így véleménynyilvánítási joguk a folyamatban lévő büntetőügyek tekintetében korlátozott. A legfőbb ügyész jogkörében eljáró helyettes szerint Fürcht Pál egyoldalú értelmezés alapján hozott nyilvánosságra ellenőrizhetetlen információkat, ami alkalmas a közvélemény félrevezetésére, és súlyosan rombolja az ügyészség pártatlanságába és törvényes működésébe vetett közbizalmat.
A határozat rámutatott arra is, hogy a volt főügyész nyilatkozatai megsértették a titoktartási kötelezettséget és a sajtóutasítás szabályait, mivel felhatalmazás nélkül osztott meg belső részleteket a szervezetről, és azt a látszatot keltette, mintha az intézmény politikai elvárások szerint járt volna el – ismertette a 24.hu.


