Gálvölgyi Jánost nemrég súlyos állapotban szállították kórházba. A színész jelenleg már otthon gyógyul, és az esetéről Benedek Miklós is nyilatkozott, akivel együtt játszanak a Hárman a padon című darabban, amit korábban Benedek betegsége miatt kellett levenni a műsorról, írja a Blikk.
Felkavart és megérintett, ami Jánossal történt. Tudniillik egyforma a betegségünk, mindketten szív- és érrendszeri gondokkal küzdünk, s ez bármikor leterítheti az embert. Tudom, mit élt át, ráadásul ugyanabban a kórházban, talán még ugyanabban az ágyban is volt, amelyikben én
– elmélkedett Benedek.
Azt kérem a Teremtőtől, adjon még nekünk néhány jó évet, már csak azért is, mert drága Egri Márta egyedül nem játszhatja el a Hárman a padon című előadást. Ahhoz kell János, és kellek én is. Az nem lehet, hogy így érjen véget a pályafutásunk, befejezetlenül
– magyarázta, hozzátéve, hogy többször is beszélt telefonon kollégájával, és reméli, ősszel újra együtt állhatnak a színpadon.
Ami külön felkavart az ő drámájában, az a mentő kiérkezése. A feleségemmel korábban ugyanezt átéltük, mi is több mint 40 percet vártunk a segítségre... De ez egy másik történet
– fűzte hozzá.
Kapcsolódó cikk
Megköszönte a támogatást.
Nehéz időszakot él át Kárpáti Zsolt.
A verseny véget ért és a barna szépség fejére is került fejdísz, ő lett a legszebb európai.
Kiara Lord a napokban éppen a fodrászhoz igyekezett hajfestésre, amikor egy csendes utcában megtörtént a baj.
Sydney van den Bosch és a érje, Kaszás Benjámin életük legszebb időszaka elé néznek, hiszen hamarosan szülővé válnak.
Április 26-án, szombaton temették el Ferenc pápát, a szertartáson pedig szinte a világ összes fontos vezetője megjelent.
“Sok roma még mindig nem nézi jó szemmel, amit csinálok” – mondta.
A Bors munkatársai lehettek az elsők, akik beléphettek Galambos Lajos otthonába a tényleges szabadulása után.
Erős fájdalmakkal küzdött a Tények műsorvezetője, aki séta közben észlelt egyre több és komolyabb problémát a lábában.
Galambos Lajos olyan dolgokról mesélt, amiket eddig senkisek sem vallott be.
A Nagy Duett elődöntőjében Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence két produkcióval is kedveskedett a nézőknek.
A 29 éves modell a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be vasárnap késő este, hogy gyermeket vár.
A csatorna már be is jelentette a műsorváltozást, és kiderült, mi kerül A 100 milliós játszma helyére.
Vasárnap este egy pillanatra megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, amikor is Pető Brúnó és Szabó Zsófi felváltva osztották egymást.
A választás remek volt, hiszen a roma mulatozás nemcsak fergeteges hangulatot teremtett a stúdióban, de Aurelióhoz is kiválóan illett
Hatalmas tömeg alakult ki Ferenc pápa sírjánál.
Horváth Gréta próbára tette már magát az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is, most pedig újabb nagy kalandra indult, ezúttal egyenesen Marokkóba. Az influenszer egy több mint négyezer méter magas csúcs megmászására készül.
Nagy esélyesei voltak ők a versenynek.
Nehéz körülmények között élt.
Elképesztő videót rögzített egy biztonsági kamera a floridai Ave Mariában.
A katolikus egyházfő kora és halálának időpontja pont azt a számot adja ki, ami klubkártyájának száma volt kedvenc focicsapatánál.
A szavazatok 47 százalékát zsebelték be. Visszatér A Nagy Duett egyik kieső párosa a műsorba.
És annyira csodásan néz ki benne!
Másfél évvel ezelőtt történt az eset.
Félelmetes pillanatokat rögzített Aurelio, akinek autója az M6-os autópályán kapott lángra.
Látványos fogyásáról mesélt Marsi Anikó és arról, hogy korábban mennyire kövérnek érezte magát.
Keleti Andrea március végén egy rejtélyes vírusfertőzés miatt került kórházba, miután a napokig tartó magas láz és a kimerültség teljesen ledöntötte a lábáról.
Ezt gondolja duettpartneréről.
Az ismert műsorvezető az elmúlt hónapokban gyakran betegségéről ír, több előadását lemondta. Szily Nóra állapota aggodalommal tölti el a közönségét.