Géczi János új kötetet jelentetett meg. Legutóbbi verseskötete, a Törek 2016-ban jelent meg a Kalligram gondozásában. Idén, 2018-ban annak folytatását írta meg Sziget, este hét és hét tíz között címmel. Olvass bele öt versébe a kötetből!

… hullámzik

A tökéletességét úgy viselte,
mint életfogytiglani tulajdonát.
Bántja, hogy a lamentálással együtt kopik el

nyelve hegyéről az édes, több zamatú íz,
s nem egyetlen pillanat alatt zajlik le a változás.
Némelykor egészen közel hajol magáig,

riadtan látja, milyen a szemalja, s azt is,
mint a kövek, mely tapasztalatok süllyedtek
napjának legaljára.

Belül nő meg s hasítja fel a burkot,
miként rovarbábot hosszában,
s hogy darabokban szétreped,

előtárul részletről részletre
a vén test, amelyben
nincs harmónia, semmi,

amely az összhangtalanságot rokonszenvessé teszi.
Valójában nem tudja, mi az, ami elvész
jóval a tökély, a gyümölcsíz, a hallgatás után,
mi az, ami majd a némaságon kívül megismétlődik.

*

A jég tavaszra elfogy,
a helyén felnő a hullámverés,
felül a víz valamennyi fodra együtt hullámzik.

… pillanat

Csupa kőlapos alkotórész minden,
az önjáró árnyék, a verőfény,
amely a fenyőn át szálakra hullik.
Sehol repedés, az augusztus
elszelel. Több nyár van az évszakban,
tűrhetetlen a forróság, mint a
költői magatartás a versben.
A figyelem végébe szeretek
bele, a ponton, ahol sziámi
ikrekként tapad egymáshoz két idő,
mivel ott jelent meg a tenger, ott
volt, ahol megtörtének. Azóta is
locsog éberen és emelkedik,
nehogy részletről részletre lépve
lábaljak kifelé az édenből,
a vízből kiálló köveken át,
nehogy legyen a távozásra pillanat.

… alkémista

Kövesse az emberi nyelvet, belső
tekintetét kristályon tartva,
a dolgokat ellentétükkel nevezze meg.
Hozzászoknak, amiképpen háziállatok, a jelképek.
A pontosság jellemzi, napra éj, hidegre meleg,
boldogságra szenvedés következik,
kezdetüktől végükig mindegyik,
ahogyan a lukakba betömött rongydarabok
pontosan kitöltik saját üregüket.
Mígnem, kőzetből a fémek,
kiolvadnak az ik, az ók, az uk és az ok,
vagyis hát a szimbólumok.
Hajnalban a hátramaradt anyag kivilágosodik,
korai szokása Lunának, a Mjesecnek.
A sors jelzi, nem tartja a szabályt,
nem látszik a kéz, amely elvégzi a tisztítások műveletét.
Nem tud többé önmagához férni.
A koponyájához ér, a tálka repülősóhoz,
a deklinációhoz,
az emlékhez, amelyben fekete puli hever,
mind-mind idegen.
Nem több a gondosan bebugyolált semminél,
nemesfémje nélkül az alkémista.

… között

1.

A szőlőt a levelek,
a ragok a szótőt takarják.
Egymáshoz tapadva, egészen
lefedve a réseket.

2.

Miként férjek és feleségek,
együtt sétálnak a részek és egészek.

3.

Együtt kószálunk, de ő a részek,
én az egészek között.

… mögé

Az ablakon át egymásba látunk,
tudom, a gigantikus szekrényben
reggelenként kik matatnak,
honnan kerül elő a fehérnemű
s a pénz hová.

Olykor lepkéből vagy, te csipke,
olykor porból, te por,
serceg a platnin, de lángra nem kap,
és megsárgulsz, miként a Hajnalcsillag
a víz fölött, ha sokáig néznek.

Zacskóba a kékkagylókat,
galambot, ürülékszagot vegyítve
közéjük, a felét az égre,
a másik felét magára hagyva,
részletet a részlethez illesztve.

Minden benne található abban,
ahogyan megbotlik a szélvihar
a homlokodra hulló hajtincsben.
Magadat ekként szórod belém.

Amikor szúnyoghálót feszítesz,
többnyire délben vagy délután,
elhinnék bármit, ha képes lennék
magamat képzelni mögé.