A fiú, aki Békéscsabáról jutott el az olimpiai dobogóig
Gedó György életútja önmagában is egy sportregény alapja lehetne. Újpesten született, gyermekkorát azonban már Békéscsabán töltötte nevelőszüleivel. Itt ismerkedett meg az ökölvívással, amelyhez egész életében különös ragaszkodás fűzte.
A Nemzeti Sportnak adott 2019-es interjújában felidézte, hogyan segített gyerekként egy patkolókovácsnak. Iskola előtt a fújtatót húzta, hogy némi pénzt keressen. Az így megszerzett aprópénzből lekvárt és kiflit vásárolt. Később úgy emlékezett vissza, hogy a kovácsműhelyben végzett fizikai munka az ökölvívásban is hasznára vált.
1965-ben Budapestre került, két évvel később pedig a Vasas sportolója lett. Itt találkozott Adler Zsigmonddal, a magyar ökölvívás legendás edzőjével, akit később szinte második apjaként emlegetett.
Gedó pályafutása gyorsan ívelt felfelé. Az 1968-as mexikói olimpián sérülés miatt még korán kiesett, de 1969-ben Bukarestben már Európa-bajnok lett. Két évvel később Madridban megvédte címét.
Münchenbe 1972-ben tehát már nem ismeretlen fiatalemberként érkezett. A 48 kilogrammos papírsúly egyik legnagyobb esélyesének számított, és a várakozásoknak megfelelően sorra győzte le ellenfeleit.
A döntőbe jutásért a brit Ralph Evanst verte meg egyhangú pontozással, majd az aranyéremért az észak-koreai Kim U Gillel kellett megküzdenie. Gedó itt sem hagyott sok kétséget: az öt pontozóbíró mindegyike őt látta jobbnak.
A müncheni játékokat azonban nemcsak a sporteredmények miatt őrizte meg az emlékezet. A palesztin terroristák által elkövetett támadásban izraeli sportolók vesztették életüket, a tragédia pedig az egész olimpiára árnyékot vetett.
A Nemzeti Archívum életrajzi összeállítása szerint Gedó döntője volt az első olimpiai bokszfinálé a túszdráma lezárulta után. Az aranyérmet Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke személyesen adta át neki.
Az olimpiai győzelem után Gedó még hosszú éveken át a magyar ökölvívás meghatározó szereplője maradt. Négy olimpián vett részt, nyolcszor nyert magyar bajnokságot, és 1980-as visszavonulása után edzőként is dolgozott.
Sportpályafutása azonban nem volt mentes a korabeli rendszerrel való konfliktusoktól. A Nemzeti Archívum visszatekintése szerint 1973-ban besorozták katonának, és mivel nem akart a Honvédhoz igazolni, egy ideig nem engedték edzeni. A történet jól mutatja, hogy még egy olimpiai bajnok mozgásterét is korlátozhatták az államszocialista sportirányítás döntései.
Az állambiztonsági nyilvántartásban eközben továbbra is ott volt a Bajnok fedőnév.
