A kiskertek kerítéseivel szemben ugyanolyan elvárásaid lehetnek, mint a telekhatár-jelölő kerítések esetében, hiszen ezek karbantartása nélkül is épp elég munkát ad egy virágos- vagy veteményeskert kialakítása, csinosítgatása, gondozása is.
Elérkezett a tavasz, a kert dekorálásának, az ültetéseknek az ideje. Nincs is szebb, mint egy teljes szezonon keresztül virágba boruló kert, amely nemcsak a látványával gyönyörködtet, de a méheknek is földi paradicsom a szivárvány színeiben pompázó megannyi virág. Ha pedig a háztartásod zöldségekkel való ellátását tűzted ki célul, főleg szükség lesz egy körülhatárolt kiskertre.

Egy kiskert művelése hasznos időtöltés

Nem csak a növények látványa hat megnyugtatólag az emberi szervezetre, de a velük való foglalkozás is ellazító tevékenység, amihez a jó levegőn kívül hozzájárul a kellemesen fárasztó munka, illetve a növénytermesztés gyors és látható sikere is. Ma már egyre több városban alakulnak közösségi kertek, ahol a zöldség- és gyümölcstermesztésen felül a színes virágágyások is hozzájárulnak mind a közösség tagjainak, mind a kiskertek környezetében élőknek az elégedettségéhez, a szép környezet kialakításához.
Aki fogott már kicsiben is növénytermesztéshez, az tudja, hogy célszerű az ágyások védelmében valamilyen ágyásszegélyt használni. Ez nem csak esztétikailag tökéletesíti a kertet, különíti el a kert egyes részeit, de a gondozást, ápolást is megkönnyíti, a véletlen letaposástól is megvédi a terményeket, virágokat.

Kiskert kerítések igényeid szerint

A legelterjedtebb megoldás a virágoskertek, veteményesek elhatárolására a fa ágyásszegély, amely a telepítéskor esztétikus látványt nyújt. Azonban a következő szezonra már hervasztó látvány tud lenni, hiszen az időjárás viszontagságai, a növények locsolása megviseli még a kezelt fafelületeket is.

Ha nem szeretnéd a tavaszi kertszépítést minden évben az ágyásszegélyek cseréjével kezdeni – ami amellett, hogy sok munka és idő, még anyagi ráfordítást is igényel -, praktikus lehet szegélynek olyan anyagot választani, amely időjárásálló, tartós. Jó választás lehet a teraszburkolatként már ismert és bizonyított Mi kerítésünk WPC kerítéseinek használata.

WPC kerítéselemek kiskertek körbekerítésére

A fa-műanyag kompozit anyag, a WPC egyesíti az alapanyagok előnyös tulajdonságait. Esztétikus fára hasonlító megjelenést biztosít a műanyag ellenállóképességével.
A WPC kb. 60%-ban farostból, 30%-ban újrahasznosított műanyagból készül adalékanyagok hozzáadásával, nagy hőmérsékleten és nyomással történő préseléssel. Az így kapott panelek rendkívül ellenállóak a nedvességgel, faggyal, napsugárzással szemben, kevés utógondozást igényelnek.
A WPC kerítéselemek tetszés szerinti méretre vághatóak egyszerű faipari szerszámok segítségével, ami megkönnyíti a házilagos kivitelezést.
Ha te is inkább a kiskert gondozására, szépítésére fordítanád az idődet, energiádat, nem pedig a kerítés gyakori cseréjére, javítására, válassz gondozásmentes kerítés alapanyagot.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

csimpistore.com - 2022 június - LinkMarketing - 2

Maradjunk kreatívak!

A kreativitás csak akkor valósulhat meg, ha a fantáziánk szabadon, kötöttségektől mentesen szárnyalhat.

Nincs több cikk