A Google az 50 évvel ezelőtt elindult meleg polgárjogi mozgalom előtt tisztelet logójával. Az LMBTQ-közösség szimbóluma, a szivárvány öleli át az óriáscég kezdőoldalát.

Körülbelül 50 évvel ezelőtt, 1969. június 28-án, New Yorkban található Stonewall melegbár adott otthont annak az eseménynek, amely meghatározója és alakítója lett az LMBTQ-közösségnek. A Stonewall-lázadás azt követően tört ki, hogy a közösség tagjai szembeszálltak az őket zaklató rendőrökkel.

google logója pride
A Google logója, ez fogad a kezőoldalon

A hatóságok többeket letartóztattak. Azonban ez csak olaj volt a tűzre, és még nagyobb ellenállás vette kezdetét. Mint ismeretes, az LMBTQ-közösség tagjai hetekkel később is a bár előtt tiltakoztak.

Ennek eredményeképpen megszületett az első melegfelvonulás, amelyet azóta ugyan eltérő időpontokban, de a világ minden táján júniusban szervezik meg.

A Google logója most ezen emlék előtt tiszteleg. A Google rövid képes animációja azt mutatja be, hogyan nőtte ki magát 50 év alatt a New Yorkban tartott első melegfelvonulás egy világméretű társadalmi eseménnyé. Londonban két nap múlva, június 6-án tartják, míg Litvániábab ma kezdődik a Baltic Pride. Utóbbi öt napon át tart. A Budapest Pride június 7-én veszi kezdetét, amelynek szervezése idén sem zökkenőmentes.

A rendőrség nem tud lépést tartani a Budapest Pride fejlődésével?

Hiába az új gyülekezési törvény, amit előremutatónak szántak, a rendőrségnek mégis teret adhat hatalmas visszalépésekre. A BRFK múlt héten korlátozó határozatot hozott azért, hogy a Budapest Pride Felvonulást újra csak teljes lezárás mellett lehessen megtartani. budapest pride 2019, pride felvonulás 2019

Az elmúlt hetekben egyébként mind a Ralph Lauren, mind az H&M is kampányt indított új kollekciókkal a Pride tiszteletére. Továbbá Donald Trump is a támogatók közé sorolható, ám aligha lehet hitelesnek mondani az ő kampányát. Nem ez volt az első, hiszen2016-ban Donald Trump még egy szivárványos zászlót is előrántott, hogy kifejezze támogatását. Azonban hiába ígérte, „mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megvédje a közösséget”, elnöksége alatt olyan törvényeket és kezdeményezéseket fogadtak el, amik aláássák a melegjogokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.