Magyarázkodnia kellett a The New York Timesnak, miután azt írta, görögdinnyét találtak a Marson

A The New York Times online kiadása arról írt a héten, hogy görögdinnye-mezőket találtak a Marson. A cikk nagyjából egy óráig volt elérhető az oldalon, majd hirtelen eltűnt. Kiderült, hogy miért.

Kivik letartóztatása, égből potyogó görögdinnyék a The New York Times cikkében

„A hatóságok szerint a földönkívüli gyümölcsök felemelkedése tehető felelőssé a világűr görögdinnye túlterheléséért. (…) Az FBI nem volt hajlandó kommentálni a görögdinnye esőzésekről szóló jelentéseket, de azt megerősítették, hogy a kiviket letartóztatták” – írják a cikkben, amit a szerzője azzal a mondattal zárt le, hogy:

Ez a történet rendkívül unalmas, de legalább a görögdinnye finom, legalábbis a rendőrség ezt állítja.

A Futurism című lap vette észre a furcsa cikket, ami egy órával később már elérhetetlen volt, de az archivált változata még mindig elérhető.

Kiderült, véletlenül állították, görögdinnyét találtak a Marson

Később a The New York Times szóvivője elmondta a lapnak, hogy a mai nap folyamán tévedésből egy tesztelési rendszerbe szánt próbacikk jelent meg az oldalunkon, amit azóta eltávolítottunk.​

A szóvivő azzal folytatta, hogy „tudomásunk szerint nincs görögdinnye vagy bármely más életforma a Marson.

A NASA nagy erőkkel végez kutatásokat a vörös bolygón mikroszkopikus létformák után, így a jövőben akár elképzelhető, hogy élet nyomaira bukkannak majd.
Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból