A Mars hőmérsékletének megmérésére létrehozott szerkezet, a “vakond” egészen elképesztő eredményeket produkált. 

Szorgos vakond

Miután több mint egy évig igyekezett a Mars felszíne alá bújni, hogy megmérje a Vörös Bolygó hőmérsékletét, a NASA InSight Mars landolójához csatlakoztatott “vakondot” végül hivatalosan bekapcsolták, írja a Futurism. 

Nasa Mole
A Nasa Vakondja A Marson / Illusztráció: Nasa

Júniusban a DLR csapata kihúzta a műszert a Mars felszíne alól, hogy annak működőképességét ellenőrizzék, majd úgy döntöttek, visszaállítják a felszínre, hogy ott végezze a további fúrásokat. A vakondnak becézett szerkezet 150 darab ütésből álló folyamat során a talaj darabjait apró gombócokban robbantgatta fel, hogy a felszín alá juthasson.

Nagy siker

A kutatók úgy vélték, a vakond által kiásott föld a lyukakba visszazuhant, ám meglepődve realizálták, hogy ez nem így történt. A vakond teljes homokba borítása elég súrlódást eredményezhet a műszer számára, hogy továbbhaladjon és elérje a tízláb mélységet. A vakond eltemetésének sikere nagy hatással lehet a Marson végzett tudományos kísérletekre. 

Egy kozmetikai cég elkészítette a világűr illatát egy parfümben

Az emberiséget mindig is izgatta a kozmosz, a Holdra szállástól a bolygók születésének titkának felfedezéséig számos eredmény született már. Hamarosan pedig “beleszippanthatunk” a végtelen űr levegőjébe. Az asztronauták beszámolói szerint az űrséták után a szkafander különleges illatot áraszt, amely egyeseket égett húsra, puskaporra vagy éppen málnára emlékeztet.

A speciális szerkezet célja, hogy megmérje a Mars felszín alatti hőmérsékletét. A felfedezésre számos kockázatos manőver után került sor, amely megpróbálta felmérni a vakond állapotát. A szakértők a saját kísérleteiket sokáig sikertelennek gondolták, ugyanis a műszer nemcsak homokos talajon haladt, ahogy azt tervezték. Ám lehetséges, hogy a számításokat pontatlanoknak tekintették, és a vakond ásólapátja sokkal mélyebbre ment, mint azt eredetileg gondolták. A tudományos élet szereplői több megállapítással is előálltak az utóbbi időben. Méréseik szerint a Hold fiatalabb, mint az korábban gondoltuk, valamint nem csak a Mars, de a Föld középpontjához közeledve egy ismeretlen kőzetstruktúrát fedeztek fel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.