Nehéz időszakot él át Kárpáti Zsolt. Az utóbbi fél évben a Groovehouse sztárjának édesanyja többször is kórházba került, de még azelőtt kiengedték, hogy teljesen helyrejött volna. Az énekes többször is mozdulatlanul, a földön fekve talált rá az idős asszonyra. Retteg tőle, hogy egyszer még nagyobb lesz a baj.
Rettenetes időszakon van túl Kárpáti Zsolt, a Groovehouse sztárja, és nem biztos, hogy a megpróbáltatásoknak vége van. Tavaly év végén ugyanis kórházba került édesanyja. A Story magazinnak most arról beszélt, hogy miután édesanyja kezdte jobban érezni magát, októberben leállt a cukor- és szívgyógyszereivel, de ez is csak utólag derült ki.
„Karácsonykor észleltük az öcsémmel először, hogy lehet valami gond van, mert olyan még sosem volt, hogy anyu nem díszítette fel a fát. De mivel jött-ment, sütött-főzött, nem gondoltunk komoly bajra. December 30-án viszont szólt a testvérem, hogy mentőt kell hívni, mert édesanyánknak akkorára duzzadt a lába, hogy nem bír felállni” – árulta el az énekes.
Kapcsolódó cikk
Óriási a botrány: Sokkoló vádak érik Judy-t, a Groovehouse énekesnőjét
A szórakozóhely tulajdonosa azt állította, azért maradt el a koncert, mert az együttes tagjai részegek voltak.
A kórházban kiderült, hogy szepszis, azaz vérmérgezés alakult ki nála. És bár javult az állapota, járni továbbra is csak segítséggel tudott.
“Ki tudja, miért, egy hét után azonban kiengedték a kórházból. A hazaérkezés másnapján pedig nem vette fel a telefont. Rohantam hozzá. Benyitottam, és a földön fekve, félrebeszélve találtam rá” – emlékezett vissza a Groovehouse sztárja, aki azonnal hívta a mentőket. Édesanyja ismét kórházba került, és mint kiderült, a válla is eltört. Az énekes ez idő alatt elkezdte felújítani anyja lakását, hogy mire hazaengedik, kényelmesebben tudjon majd a konyhában, fürdőben mozogni. Ekkor két és fél hónapot töltött a kórházban, de a válla ennyi idő alatt nem gyógyult meg.
„Azt gondoltam, ilyen állapotban, vállműtétre várva, senkit sem küldenek haza, de sajnos megtörtént. És hiába sikerült azóta befejezni a munkálatokat, a drámák mindennaposak. Kamerát szereltem be, hogyha épp nem vagyok ott, akkor is lássam, és segítsek, ha baj van. És sajnos már többször kellett rohannom, mert megláttam, hogy édesanyám ott fekszik a padlón, mozdulatlanul” – közölte, hozzátéve, hogy eddig kisebb fejsérülésekkel megúszta, de retteg tőle, hogy egyszer nem lesz ilyen szerencsés. Ugyanakkor az elmúlt hónapok történései megtörték őt, mind testileg, mind lelkileg kimerült.
Kapcsolódó cikk
Egy hete kórházban van Keleti Andrea, betegségéről azt mondta: „pusztító”
Mentőt kellett hívni hozzá.