Gulyás Gergely elvette feleségül gyönyörű, műsorvezető szerelmét.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétvégén elvette feleségül gyönyörű szerelmét, a Hír TV műsorvezetőjeként ismert Budai Ivettet. A fiatal nő még két évvel ezelőtt jelentette be, hogy kedvese egy utazás során, romantikus körülmények között kérte meg a kezét, és természetesen azonnal igent mondott neki. Akkor azonban még nem akarta elárulni, hogy ki a párja.
Sőt, azt is elmondta a Borsnak 2022-ben, hogy az “egyetemen ismerkedtünk meg és már lassan négy éve alkotunk egy párt”.
Az interjúban nem lehetett tudni, ki a leendő férje Budainak. Azt elárulta a HírTV műsorvezetője, hogy: “nemrégiben lehetőségünk volt részt venni egy fotózáson, ahol ennek keretein belül szebbnél szebb menyasszonyi ruhákat ölthettem magamra, ami óriási élmény volt. Emellett támpontot adott arra vonatkozólag, hogy milyen legyen majd a ruhám a nagy napon. Egy kisebb, meghitt esküvőt álmodtunk meg magunknak, ahol a számunkra legkedvesebb emberek jelenlétében mondhatjuk el a fogadalmunkat – osztotta meg elképzeléseiket Ivett, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikorra tervezik a nagy napot.”
Nos, nem lett kis esküvő, ugyanis a 444 információi szerint azonban most hétvégén tartották a Budai Vár Lovardájában Gulyás Gergely esküvőjét, ahol Budai Ivettet vette el feleségül.

Kapcsolódó cikk

A portál úgy tudja, hogy a ceremóniára több politikus és közéleti személyiség is meghívást kapott, többek között Novák Katalin, Szentkirályi Alexandra és férje, Kövér László és felesége, illetve Csányi Sándor. Az esküvő különlegessége volt, hogy egy sztárvendég is fellépett, mégpedig a 81 éves Al Bano, aki élőben énekelte el a Felicita című slágerét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.