Sok gyermeknek az óvoda az első közösség, ahova rendszeresen jár. Az itt eltöltött évek meghatározóak a későbbi életében. De mit is csinál a gyermek pontosan az oviban? Hogyan áll majd készen az iskolakezdésre?
A Játékliget ebben a cikkben összegyűjtötte, hogy milyen készségeket fejlesztenek játékosan az óvodában.

Társas kapcsolatok

Mivel egy csoportba általában közel harminc gyerek jár, biztosra vehetjük, hogy rövid időn belül lesz egy-két közelebbi pajtása, akikkel szívesen játszik. A csoportban a játékok közösek, így azt is meg kell tanulni, hogy el kell kérni a másiktól a játékot, nem szabad kitépni a kezéből. Ha pedig az általa épített homokvárat rombolják le, akkor sem a verekedés a megoldás.

Tematikus hetek

Az óvodai évet az óvónénik különböző tematikákra építik fel. Márton-nap körül libás mondókák, dalok kerülnek terítékre. Gyakran készítenek lámpásokat, vagy más, kézügyességet fejlesztő projektbe vágnak bele. Egy adott téma köré szerveződött tevékenységek minél változatosabban fejlesztik a különböző készségeket. A dalok, mondókák fejlesztik a ritmusérzéket, gazdagítják a szókincset.
A vizuális kultúra tevékenységei fejlesztik a kreativitást és a finommotorikát. Ezek az alkotások rendszerint kikerülnek a faliújságra, ahol gyönyörködhetünk a kis művészek rajzaiban.

Az iskola küszöbén

Az óvoda utolsó éve még mindig a játékról szól, de döntően azok a játékok kerülnek előtérbe, amik az iskolaérettséghez szükséges készségeket fejlesztik. A körjátékok, mesehallgatás mellett fontos szerep kap a jobb és bal, valamint az alatt, fölött, mellett irányok helyes használata.

A jó iskolai teljesítményhez jó memóriára van szükség, így ezt a területet is érdemes fejleszteni. Az iskolaérettség feltétele a testtudat kialakulása, de az írástanuláshoz szükséges lesz a sorrendiség és a haladási irány észlelése is. Otthon is van lehetőség ezeknek a területeknek a fejlesztésére, a Játékliget webáruházból bármelyik játékot is választod, kedves és hasznos társa lesz gyermekednek.

Mit tehetünk otthon?

Ha nem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy gyermekünk mivel tölti az idejét az oviban, vagy úgy gondoljuk, hogy az ő alkotása elmarad a többiekétől, mindenképp vegyük a saját kezünkbe a gyakorlást. Vannak nagyon jópofa dalok, mondókák, amikkel a jobb, bal oldalt tudjuk gyakoroltatni a testrészek mellett. Ha nem szeret rajzolni, színezni a csemete, nyomozzuk ki az ellenállás okát. Ha a ceruzával szemben van ellentartása, akkor fessünk az ujjainkkal vagy szivaccsal, esetleg fültisztító pálcikával. Ilyenkor a feladatlapokkal nem sokra megyünk, muszáj kreatívnak lenni, és inkább más jellegű, játékos feladatokat kitalálni.
A nagy fejlesztésben ne felejtsük el, hogy a legfontosabb, amit adhatunk gyermekünknek, az a minőségi idő, a figyelem, ami csak neki szól. Ezzel kapja meg az egész életét meghatározó önbizalomadagot.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

https-_cardinmove.com_ - 2025 január - Cikk2

A digitális névjegyek világa

A modern időkben nemcsak a filmes történetek szőttek új szálakat a mindennapi élet szövetébe, hanem a technológia is, amely új lehetőségeket nyit a kapcsolatteremtés világában.

pexels-janeski-3636055

Külföldre utazna? Ezért válassza Las Vegast

“Amit Las Vegasban csinálsz, az Las Vegasban marad” – tartja a híres mondás, de a valóság az, hogy az itt szerzett élmények egy életre elkísérnek. A sivatag közepén épült város évente több mint 42 millió látogatót vonz, és ez nem véletlen.

help-906885_640

Tudatos gyermekmentesség a huszonegyedik században

A társadalom, mint minden más, folyamatos alakulásban van. Ez az alakulás számos tényező eredménye, melyek közül talán a szociális, a gazdasági, az egészségügyi és a politikai tényezők a legmeghatározóbbak.

elvitelesdoboz.hu - 2025 január - Cikk 2

Hogyan válasszunk pizzadobozt?

Az esti filmezéshez egyre többen rendelnek pizzát, így nem csoda, ha a pizzériák forgalma az esti, főképpen a hétvégi időszakban megnövekedik.

ID-2958

Énmárka vagy márkaépítés?

A 2020-as években igazi közösségi média sztárok épülnek, és már nem kell hosszú éveket várni arra, hogy valaki reflektorfénybe kerüljön.

orszag-hivoszamok

Te mit tudsz a következő hívószámokról?

Ha valaha kaptál már furcsa nemzetközi hívást, biztosan elgondolkodtál, honnan érkezhetett. Az alábbiakban megvizsgálunk néhány érdekes és gyakran keresett országhívószámot, hogy sose érjen meglepetés!